Kistelek Sport

Rekordszámú induló a Megyei Sakk Diákolimpián – Kisteleken csaptak össze a fiatal tehetségek

Kisteleken rendezték meg 2026. február 21-én, szombaton a Megyei Sakk Diákolimpia döntőjét, ahol 13 település 38 iskolájának diákjai ültek asztalhoz. A rangos megmérettetésre 219 nevezés érkezett, a versenyzők végül 18 kategóriában mérték össze tudásukat.

A verseny ismét bizonyította, hogy a Csongrád-Csanád vármegyei diáksakk egyre erősebb: több fiatal játékos országos szinten is komoly esélyekkel folytathatja szereplését. A nap során koncentráció, taktikai éleslátás és kitartás döntött a táblák mellett, miközben a sportág iránti lelkesedés végig érezhető volt a teremben.

A rendezvény sikeréhez több támogató is hozzájárult. Kiemelt köszönet illeti a Kistelek Városi Önkormányzat-ot és Nagy Sándor polgármestert, a Prysmian MKM Kft-t Gémes Zsolt gyárigazgató vezetésével, a Hungast 14 Kft-t, a Kisteleki GyermekMosoly Egyesület-et, valamint a Csongrád-Csanád Vármegyei Sakkszövetség-et. Támogatásuk valódi lehetőséget teremt a fiatal tehetségek számára a fejlődésre és a versenyzésre.

A Kisteleki Sakk Klub színeiben Kistelekről és Balástyáról összesen 11 versenyző indult. A legeredményesebb kisteleki játékos Minyó Olivér volt, aki ugyan most nem jutott be az országos döntőbe, de Sági Mihály felajánlásából kupát és érmet vehetett át elismerésként.

A kisteleki játékosok – Bartucz Félix, Czeglédy Teó, Gombos Botond, Gombos Bendegúz, Kormány Olivér, Megyesi Áron, Minyó Olivér és Szabó Virág – mellett a balástyai Bárkányi Csanád, Bárkányi Hunor és Gömöri Bence is szép küzdelmeket vívott a táblák mellett.

A felkészítésért Puskásné dr. Kisbodri Cecíliát, a szervezésért Czeglédy-Dukai Enikőt illeti elismerés. A kisteleki sakkélet ismét bizonyította: a királyok játéka a vármegyében biztos utánpótlással rendelkezik.

Fotók: Kistelek Város Hivatalos Oldala



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Havas kaland és közösségi élmény – Sítáborban jártak a szentesi diákok

cs3-szerkeszto

Arany és ezüst Bécsből – A szatymazi judósok ismét bizonyítottak a Vienna Openen

cs3-szerkeszto

Eredményesen rajtolt az újonnan megalakult Tiszavirág SC, az első futsal club Csongrádon

cs3-szerkeszto

Szentesen alapított új politikai erő váltaná le az Orbán-kormányt

cs3-szerkeszto

Óriási jobboldali siker: Szabó Istvánéknak alig másfél óra alatt összegyűlt a kellő számú aláírás

cs3-szerkeszto

Tiszává alakult a Momentum, a frakcióvezető kiverte a hisztit

cs3-szerkeszto

Bedurrant az influenza: térségünkben van a legtöbb beteg

cs3-szerkeszto

„Dianás” léptekkel a békéért – 144 kadét teljesítette a CISM-futást Csongrádon

cs3-szerkeszto

Cs3.hu Podcast: Szolgálat minden szinten – Szabó István és csapata felkészült a kampányra

cs3-szerkeszto