Csongrád Sport

2,6 Celsius-fokos vízben fürdött a csongrádi könyvtárigazgató

Nem mindennapi kihívást vállalt Illés Péter, a csongrádi Csemegi Károly Könyvtár igazgatója: 2,6 Celsius-fokos vízben mártózott meg a Sun City Szabadidőközpontban.

Az extrém eseményen húsznál is többen vállalták a jeges fürdőt, a levegő és a víz hőmérséklete egyaránt alig haladta meg a fagypontot. A résztvevők alapos bemelegítés után, vezetett formában gázoltak bele a jeges vízbe, majd nyakig merültek el benne. Bár a hideg sokkoló volt, a többség több percen át bent maradt, és a parton álló érdeklődők legnagyobb ámulatára láthatóan jókedvűen, feldobódva jöttek ki a vízből – számolt be az eseményről a Hódpress.

A csongrádi könyvtár igazgatója nem először próbálta ki a jeges fürdőzést. Mint mondta, számára már rendszeres tapasztalat a hideg víz.

Van otthon a kertben egy kádam, és két éve télen szinte minden nap igyekszem benne megfürdeni, de abban nincs akkora hely mozogni, mint itt

– fogalmazott Illés Péter közvetlenül a csobbanás után. Hozzátette, hogy néhány nappal korábban a Körös-torokban is megmártóztak, és kifejezetten jó dolognak tartja a jeges vízben való fürdést.

Az eseményen a hideg víz nemcsak fizikai próbatételt, hanem különleges élményt is jelentett a résztvevőknek. A szervezők szerint a hasonló csobbanások egyszerre szólnak önmagunk legyőzéséről, a test reakcióinak megismeréséről és arról az euforikus érzésről, amely a jeges merülés után sokaknál jelentkezik.

.

Fotók: Hódpress



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kátyúzási munkálatok kezdődtek Csongrádon

cs3-szerkeszto

Célegyenesben a választás – Szabó István: a választás valódi tétje a magyar önrendelkezés megőrzése

cs3-szerkeszto

Nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodtak a csongrádi sághys oktatók Romániában

cs3-szerkeszto

Csongrádon ismét életre kelt a Húsvét a Fő utca mellett

cs3-szerkeszto

Csongrádon adták át a 40. befogadó játszóteret + GALÉRIA + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Lemorzsolódás helyett jövőkép: agrárképzésről tanácskoztak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Ismét magyar bajnok lett a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Mesterséges intelligencia és digitális élmények a csongrádi Dianában

cs3-szerkeszto

Húsvéti programokkal várnak mindenkit az Új Bárka Házban

cs3-szerkeszto