Különleges összművészeti élményben volt része a szentesi Horváth Mihály Gimnázium ötven diákjának, akik megtekintették a Tóth József Színház és Vigadó idei ifjúsági előadás-sorozatának első darabját. A Vecsei H. Miklós színművész és a zenészekből, képzőművészekből álló QJÚB társulás által életre hívott koncertszínház ezúttal Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világát idézte meg.
A közel kétórás műsor zenével, szöveggel és vizuális elemekkel építkezve mutatta be a költő és felesége intim gondolatait, életük örömeit és tragédiáit. A produkció egyszerre volt torokszorítóan megható és felemelő: a fiatalok egy olyan performance részesei lehettek, amely a lélek legmélyebb rétegeit tárta fel, miközben magával ragadó látványvilágot is kínált.
Az előadás több művészeti ág – az irodalom, az ének-zene, a színház és a média – találkozásából született, így a diákok számára nemcsak kulturális élményt, hanem inspiráló tanulási lehetőséget is jelentett. A gimnázium szerint ez a különleges program új motivációt adott a fiataloknak, hogy még nyitottabban forduljanak a művészetek sokszínű világa felé.
.
Fotók: Horváth Mihály Gimnázium
- Hirdetés -







