Csongrád

Lilába borul Csongrád – a város is csatlakozik a Koraszülöttek Világnapjához

Idén 2025. november 17-én a Csongrádi Polgármesteri Hivatal és a Nagyboldogasszony-templom is csatlakozik az Egyesület felhívásához, és részt vesz a Koraszülöttek Világnapján, közismert nevén a Lila Napon.

Magyarországon minden tizedik gyermek koraszülöttként jön a világra – évente mintegy 8000 kisbaba és családjuk néz szembe az élet első pillanataitól kezdve rendkívüli kihívásokkal. A Koraszülettekért Országos Egyesület (KORE) évek óta dolgozik azért, hogy a koraszülöttek ügye láthatóbbá váljon, és hogy a kórház falain kívül is védőhálót kínáljanak az érintett családoknak.

Idén 2025. november 17-én a Csongrádi Polgármesteri Hivatal és a Nagyboldogasszony-templom is csatlakozik az Egyesület felhívásához, és részt vesz a Koraszülöttek Világnapján, közismert nevén a Lila Napon. A nemzetközi kezdeményezéshez kapcsolódva országszerte intézmények, cégek és magánszemélyek öltöznek lila színbe, helyeznek ki lila logót, vagy éppen lila fényfestéssel világítanak meg épületeket – mindezt azért, hogy kifejezzék támogatásukat és együttérzésüket.

A lila szín világszerte a koraszülöttek szimbóluma. A kampány célja, hogy minél többen megértsék: a koraszülött babák élete sokszor hosszú, küzdelmes úton indul, amelyen a családoknak óriási szükségük van társadalmi figyelemre, támogatásra és sorstársi közösségekre.

Csongrád idén is fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet a legkisebbekre – azokra, akik életük első napjaiban a legnagyobb csatát vívják.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Új parkoló segíti a hajósokat a csongrádi sólyapályánál

cs3-szerkeszto

Június 29-én és 30-án féláron csobbanhatnak a vendégek a csongrádi uszodában, újdonságként páraernyők is hűsítik a vendégeket

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Július 4-én érkezik a népszerű FireCross verseny Csongrádra a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Óriási érdeklődés övezte a Csongrádra érkező egészségügyi szűrőkamiont

cs3-szerkeszto

Nyári járatok indulnak Csongrádon a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Megnyílt a gyerekpancsoló Csongrádon, hamarosan az 50-es medence és a csúszda is indul

cs3-szerkeszto

Kiváló minősítést kapott a Körös-torok vize

cs3-szerkeszto