Politika Szentes Térség

A tiszások megfenyegették Varga Ferencet

Súlyos állításokat fogalmazott meg közösségi oldalán Varga Ferenc, aki arról számolt be: fenyegető telefonhívást kapott a napokban a kampány hajrájában.

A politikus elmondása szerint a hívásban arra próbálták rávenni, hogy lépjen vissza a jelöltségtől. „Ha nem lépek vissza, akkor hamarosan napvilágot lát egy ‘kutatás’ a 21 Kutatóközponttól” – idézte fel a történteket.

Varga Ferenc szerint egyértelmű, hogy ezzel a módszerrel kívánnak nyomást gyakorolni rá. Úgy véli, az esetleges kutatás eredménye manipulált lehet, és a közvélemény befolyásolását szolgálhatja.

A jelölt arról is beszámolt, hogy nemcsak őt, hanem pártja más indulóit is hasonló módon próbálják befolyásolni. „A többi jelöltünket is fenyegetik, zsarolják. Ha szépen nem megy, jönnek az ilyen eszközök” – írta.

Hozzátette: nem enged a nyomásnak. „Nem ülök fel ennek. Hiszek az elvégzett munkában” – fogalmazott, kiemelve, hogy szerinte a választók nem a „megrendelt kamukutatásokban”, hanem a valós teljesítményben bíznak.

A bejegyzés újabb példája annak, hogy a kampányidőszakban egyre élesebb hangvétel és komoly vádak jelennek meg a politikai térben.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Bűnügyi felügyeletből szökött nő ellen emelt vádat a Szentesi Járási Ügyészség 

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Ismét megrendezik a Vidéki Független Színházi Fesztivált

cs3-szerkeszto

Kozmix robbantja fel az éjszakát Szentesen: nagykoncerttel érkezik a Krimóba a legendás duó

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

Nyári „ajándék” a szentesieknek: újabb helyen kell fizetni a parkolásért

cs3-szerkeszto

Hol vannak a határok? – egy országgyűlési képviselő és a gyerekek között 

cs3-szerkeszto

Címvédés: idén is a szentesi Terney Béla Kollégium csapata nyerte a Nemzetiszínháztörténeti vetélkedőt

cs3-szerkeszto