Csanytelek

Karácsonyi támogatást kapnak a rászoruló nyugdíjasok Csanyteleken

Csanytelek Község Önkormányzata idén is gondoskodik a szociálisan rászoruló lakosokról: fejenként 25 ezer forintos karácsonyi támogatást kapnak a rászoruló nyugdíjasok – tájékoztatott Erhard Gyula polgármester. A döntés értelmében összesen 6,8 millió forint kerül kiosztásra a településen.

A polgármester elmondta, hogy ez már több éve hagyomány Csanyteleken, hiszen minden esztendőben igyekeznek segíteni azokat az időseket, akik szerényebb körülmények között élnek. „A karácsony a közösség és az összetartozás ünnepe. Fontosnak tartjuk, hogy a rászoruló nyugdíjasok is érezzék, számítanak, és az ünnepek idején egy kis támogatással mi is hozzájáruljunk a nyugodtabb, meghittebb napokhoz” – hangsúlyozta Erhard Gyula.

A támogatást hivatalból állapítják meg, és helyi kézbesítéssel juttatják el a jogosultakhoz legkésőbb december 31-ig. Az önkormányzat munkatársai már a napokban megkezdik az összegek kézbesítését, hogy az érintettek még az ünnepek előtt hozzájuthassanak az anyagi segítséghez.

A kezdeményezés az önkormányzat szociális rendelete és a vonatkozó jogszabályok alapján történik, és célja, hogy minden csanyteleki nyugdíjas méltóbb körülmények között ünnepelhesse a karácsonyt.

.

Borítókép: illusztráció

.

Sz. Viktor



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Optikai kábel-szakadás miatt több településen szünetel a TV- és internetszolgáltatás

cs3-szerkeszto

Új kerékpárút köti majd össze a térség településeit

Szüreti felvonulás és bál lesz Csanyteleken

Egy baksi férfi lopott Csanyteleken, de a csongrádi rendőrök közbeléptek

Figyelmeztet az önkormányzat: csalók járnak a településen!

Vasárnapi elmélkedő – Rigó Alajos igazgatóra emlékezünk

admin

Közösen nyert 80 millió forintot Felgyő, Tömörkény és Csanytelek

Jótékonysági autós találkozót rendeznek Csanyteleken Mirkó gyógyulásáért

Útnak indulnak a szentesi katonák, mutatjuk milyen útvonalon haladnak majd