Szentes

Stabil évet zárt a DélKerTÉSZ termelőszövetkezet

A 450 szentesi termelőt tömörítő DélKerTÉSZ az alacsonyabb termelői árak ellenére stabil évet zárt, a szövetkezet főként paradicsomot és paprikát termesztő tagjai az első három negyedévben 53,5 ezer tonna zöldséget értékesítettek, ami 700 tonna növekedés éves szinten, az értékesített mennyiségből 24,4 ezer tonnát tettek ki a frisspiaci termékek – közölte a szövetkezet.

A vizsgált időszakban a szövetkezet árbevétele 260 millió forinttal, közel 16,5 milliárd forintra nőtt, ezen belül a az export 2,5 milliárd forintot tett ki, amely 25 millió forinttal haladja meg a bázisidőszak eredményét.

A közlemény szerint az idei első fél évben a megtermelt mennyiség és a termelői ár elmaradt a tavalyitól, az őszi időszak kedvező időjárási körülményei azonban felhúzták az eredményeket.

Közölték: a termelői árak a bázishatás miatt a paprika- és paradicsomféléknél 5 százalékkal mérséklődtek, de egyes termékkategóriában 33 százalékos volt a visszaesés, míg a hegyes erős paprika esetében 15 százalékos növekedést mértek az erős külföldi keresletnek köszönhetően.

A termelők kiszolgálásában kulcsszerepet játszott a logisztikai és csomagolási kapacitások növelése, a Szentesen 3 milliárd forintból átadott logisztikai csarnok – írták.

A közlemény idézi Nagypéter Sándor elnököt, aki szerint a szabadpiaci kereskedelemben magas a fekete kereskedelem aránya, és jelentős az importnyomás, ezért a 27 százalékos áfa csökkentése helyett hosszú távon, a gabonatermékekhez hasonlóan, a fordított áfa bevezetését javasolják. Az uniós jóváhagyást igénylő intézkedéssel csökkenhet az import és a magyarországi termékárak ára közötti különbség.

Nagypéter Sándor szólt arról is, hogy az arrésstop meghosszabbítása és kiterjesztése a paprikára és paradicsomra a zöldségfogyasztás növekedését hozhatja.

A jövő év kilátásairól elmondta, a DélKerTÉSZ termelői a magyarországi és külföldi piacokon, főleg Szlovákiában és Csehországban “erősek” és terveik szerint tovább növelnék a Németországba, Bulgáriába és Romániába irányuló kivitelt. A legkeresettebb termékek a fehér és hegyes erős paprika, valamint a fürtös paradicsom.

Megjegyezte: jövőre uniós támogatásból új üvegházak és fóliablokkok építésével pörgetnék fel az exportot.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A Tisza nem tudja: már nincs kampánycsend!

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: a választás tétje a béke és a biztonság

cs3-szerkeszto

Szabó István: a szentesi kórház fejlesztése nem csupán egy beruházás, hanem egy közös ügy, amely mögött összefogás és hosszú távú elköteleződés áll

cs3-szerkeszto

Szentesi Kétfarkúak: Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Isztambuli Egyezmény nem került beépítésre a jogrendünkbe

cs3-szerkeszto

Újabb elítélttel barátkozik a tiszás Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Ellepték a rendőrök Szentest, drogdílereket és fogyasztókat kapcsoltak le

cs3-szerkeszto

Megérkezett az új CT és az új mammográf gép a szentesi kórházba

cs3-szerkeszto

Célegyenesben a választás – Szabó István: a választás valódi tétje a magyar önrendelkezés megőrzése

cs3-szerkeszto

Szabó István: az itt élők mindig értették, milyen fontos hazánk függetlenségének, a magyar szabadságnak az ügye + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto