Nagytőke

Jutalomkirándulás Budapestre – nagytőkei fiatalok kaptak elismerést az éves munkájukért

A nagytőkei önkormányzat egy budapesti kirándulással jutalmazta meg azokat a fiatalokat, akik egész évben aktívan segítették a falu közösségi életét és rendezvényeit.

A „jutalomnap” során a fiatalok gazdag kulturális programokon vehettek részt, köszönhetően a közművelődési munkatárs kreatív szervezésének és a budapesti segítők közreműködésének. A kirándulás egyik fő állomása a Ludwig Múzeum volt, ahol a résztvevők kortárs művészeti élményekkel gazdagodtak, és betekintést nyerhettek a modern művészet sokszínű világába.

A múzeumlátogatást követően a csapat egy közös ebéddel pihent meg – a fiatalok kívánságára a Burger Kingben. A nap zárásaként a Sugár Moziban megtekintették az új F1 című filmet, ami méltó lezárása volt a tartalmas, élményekkel teli napnak.

Szénászky Zsolt polgármester kiemelte:

„Köszönjük a fiataloknak az egész éves segítséget és lelkesedést! Számítunk rájuk a jövőben is.”

A kirándulás megvalósítását a Nemzeti Művelődési Intézet, a Petőfi Kulturális Program, a Magyar Falu Program, az Élhető Vidékért Egyesület, a Tőke Csemege kisbolt és a Nagytőkei Önkormányzat támogatta.

A nap végére minden résztvevő mosollyal és maradandó élményekkel tért haza – egy közösségként, amelyre Nagytőke méltán lehet büszke.

GALÉRIA:

.

Fotók: Szénászky Zsolt polgármester



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Mesevilág az égen – olvasóink lenyűgöző képei a naplementéről és napfelkeltéről + GALÉRIA!

cs3-szerkeszto

Kisdobosoktól a szovjet fegyverekig – különleges kiállítás nyílik Nagytőkén

cs3-szerkeszto

Szénászky Zsolt: A tények alapján döntsünk, ne a hangulat sodrása szerint + VIDEÓ!

A nagytőkei óvoda a kunszentmártoni Szent Anna Katolikus Óvoda tagóvodája lesz

Elkészült a járdafelújítás Nagytőkén

A választókerület 13 települése nyert mintegy 43 millió forintot útfelújításra 

Állatkínzó ellen nyomoztak a szentesi rendőrök

5 kiskorú gyermeke és férje gyászolja a nagytőkei anyukát – gyűjtést szerveznek a családnak!

Nagytőkén mindenki sütögetheti a saját pecsenyéjét