Kistelek

Világtalálkozó a kisteleki Rákócziban

Kisteleken különleges eseményre gyűltek össze a hétvégén.  Az egykori Rákóczi iskola diákjai és tanárai tartottak megható és vidám hangulatú világtalálkozót. Az esemény szervezése már közel másfél évvel ezelőtt megkezdődött. Takács Zsolt, a Búzaszem Alapítvány támogatásával régóta dolgozott azon, hogy ez a nap valóra váljon.

A találkozó két helyszínen zajlott. A város főterén gyűltek össze a hajdan a Rákócziban tanult diákok, hogy együtt idézzék fel az iskola 100 éves történetének emlékeit, és azokra is gondoltak, akik már nem lehettek jelen. 100 másodperces harangzúgás szólt értük, ezzel tisztelegve a régi diákok és tanárok előtt.

A résztvevőket Nagy Sándor, Kistelek polgármestere köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy ennyi régi rákóczis tért vissza erre a különleges alkalomra. A volt tanárok közül Balogh Lászlóné nyugdíjas pedagógus osztotta meg gondolatait, aki ebben az iskolában kezdte tanári pályafutását, és itt ismerte meg a férjét is.

Az ünnepség egyik fénypontja az iskolazászló bevonulása volt, amelyet korhű ruhában, a Rákóczi-induló dallamára kísértek. A nosztalgia jegyében Tobak Csaba, az iskola egykori diákja mesélt régi történeteket, amelyek sokak arcára csaltak mosolyt. A program részeként egy kerekasztal-beszélgetés során az iskola jövőjéről is szó esett.

A jó hangulatot táncház és a gulyáságyúban főtt ínycsiklandó marhagulyás is fokozta. A volt diákok többsége lovaskocsival utazott ki a régi iskolához, ahol bejárhatták egykori osztálytermeiket. A látogatást egy kiállítás tette különlegessé, amely igazi időutazást kínált a vendégeknek.

Takács Zsolt elmondta: „A Rákóczi nemcsak építészetileg volt meghatározó intézmény, hanem közösségben, összetartásban is kiemelkedőt nyújtott aktív évei alatt.”

A szervezők és a résztvevők reményüket fejezték ki, hogy a jelenleg üresen álló épület 2026-ban újra megnyithatja kapuitimmár a Búzaszem Alapítvány egyik intézményeként, és visszatérhet régi fényéhez.

Az esemény legfontosabb üzenete az volt, hogy egy iskola száz év alatt is képes összekötni a generációkat, bárhol is éljenek. A világtalálkozó egyszerre volt megható emlékezés, örömteli ünnep, amelyen több százan voltak jelen, tisztelegve hajdani iskolájuk, tanáraik és gyerekéveik előtt.

GALÉRIA:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kisteleken fogták el a sorozatbetörőt – közel egymillió forinttal és ékszerekkel bukott le

cs3_szerk2

Vasúti balesetet okozott, most vádat emeltek ellene

cs3_szerk2

Elfogatóparancsot adtak ki: egy kisteleki nőt keres a rendőrség

cs3_szerk2

„Galambuliban hajnalig” Kisteleken

cs3_szerk2

Ahol a vakáció a fejlesztésről is szól – Kisteleken élménnyel fejlesztenek

kissferenc

Gyermeknap Kisteleken, ahol minden a gyerekekről szólt

cs3_szerk2

Sikeresen vizsgáztak a legkisebb úszók Kisteleken 

cs3_szerk2

Cs3.hu Család! Eltűnt egy 70 éves kisteleki férfi, segítsünk megtalálni!

cs3_szerk2

Több mint sport – Családi nap szeretettel, játékkal a KITE-nél

cs3_szerk2