Csongrád Sport

Óriási siker: 24 óra alatt közel 165 km-t futott le a csongrádi könyvtárigazgató

A hétvégén rendezték meg Mártélyon az Ultra Mártély futóversenyt, ahol a sportolók három különböző táv közül választhattak: 6, 12 és 24 órás versenyen próbálhatták ki kitartásukat. Illés Péter, a csongrádi Csemegi Károly Könyvtár igazgatója 24 órán keresztül futott, és a 164,72 megtett kilométerével a 2. helyen végzett!

A rajtot szombaton délelőtt 10 órakor lőtték el, a leghosszabb távot vállaló futók pedig vasárnap délelőtt 10 óráig rótták a köröket a festői környezetben. A 24 órás kihívásra nevezett Illés Péter, a csongrádi Csemegi Károly Könyvtár igazgatója is, aki 164,72 kilométer teljesítésével a második helyen zárta a versenyt.

Illés Péter a futás után portálunknak elmondta: „Teljesen boldog vagyok. Egyszer sem gondoltam, hogy eljön ez a pillanat, annyira távolinak tűnt. Volt minden, de végül is mindent sikerült megoldani.”

A könyvtárigazgató számára ez volt az első 24 órás futása. Korábban 6 órás, illetve 100 kilométeres versenyeken indult, de mint mondta: „Most rendesen túltettem a dolgon.” Hozzátette: a verseny célja számára elsősorban a tapasztalatszerzés volt, hiszen az Ultrabalatont is tervezi teljesíteni, és ez a megmérettetés kiváló alkalmat kínált a frissítés, a tempó és a nyújtás gyakorlására.

Fontos a mentális felkészülés

Illés Péter szerint nemcsak a fizikai, hanem a mentális felkészülés is kulcsfontosságú: „Egész végig nagyon pozitív gondolataim és érzéseim voltak, és szerintem ez nagyon sokat segített. Csökkentették a fizikai tüneteket is, át tudtam lendülni a nehezebb pillanatokon.” Bár hajnali öt óra előtt elérte egy kisebb holtpont, rövid pihenő után új erőre kapott, és sikeresen folytatta a versenyt.

Amikor arról kérdeztük, miért szeret futni, így fogalmazott: „A futás találkozás önmagammal. Ha az ember elmegy a végsőkig, vagy a saját határáig, akkor megtapasztalja, miként lehet átlépni a korlátait. Ezt nagyon élvezem. Persze szeretem a társaságot, a szabad levegőt is, de ugyanakkor okosnak is kell lenni, mert a sérülések sokszor a felelőtlenségből fakadnak.”

Illés Péter példája jól mutatja, hogy a kitartás, a pozitív gondolkodás és a sport szeretete egyszerre vezethetnek rendkívüli eredményhez. A 24 órán át tartó futás és a több mint 164 kilométeres teljesítmény méltán aratott elismerést mind a résztvevők, mind a közönség körében.

Gratulálunk, Igazgató Úr!

.

Fotók: Cs3.hu / Dobozi Balázs



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Az olasz kultúrát és történelmet bemutató műsorral megkezdődött a téli olimpia

cs3-szerkeszto

25. alkalommal rendezték meg a Tiszavirág vetélkedőt Csongrádon

cs3-szerkeszto

Egy korszak lezárult: elhagyja nevelőegyesületét és Budapesten folytatja a mindszenti Ugrai Panna

cs3-szerkeszto

Ezüstérmes a magyar csapat

cs3-szerkeszto

Csongrádi diákok szakmai gyakorlatoztak Németországban

cs3-szerkeszto

Enyhült a nyomás Csongrádon – Szabó István közbenjárásával megoldódni látszik a város pénzügyi gondja + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Házasság Hete Csongrádon: egy hét, amely a hűségről, az újrakezdésről és az élő kapcsolatokról szól

cs3-szerkeszto

A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

cs3-szerkeszto

Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott – ma sem maradtunk szentesi gól nélkül

cs3-szerkeszto