Szentes

Évekig életveszélyesen üzemelt a szentesi színház, a polgármester és a jegyző lassan egy hete titkolózik

Szokásukhoz híven ismét titkolóznak, megkeresésünkre nem válaszolnak, elhallgatják a számukra kínos igazságot a város vezetői. Közben megannyi szentesi életét kockátatták éveken keresztül. 

Mint arról már beszámoltunk, hogy csak hajszál választotta el a bezárástól a Tóth József Színházat, miután fény derült egy komoly mulasztásra: a teljesen felújított épület évekig villámvédelem nélkül üzemelt. A hiba nem tegnap keletkezett, és nem is kicsi. Most pedig az adófizetők fizetik meg a szentesi önkormányzat újabb mutyiját bénázását. 

Véletlen mulasztás, vagy „spórolás”?

A 2019 és 2021 közötti átalakítás után a színház ünnepélyesen megnyílt, rendezvények sorát bonyolították le benne – a hivatalos átadás óta pedig szinte mindenki természetesnek vette, hogy minden rendben van az épülettel. Csakhogy kiderült: egy alapvető biztonsági rendszert – a villámhárító – „kifejeltettek” a projektből.

Most, hogy a hatóságok két alkalommal is figyelmeztették a fenntartó önkormányzatot a hiányosságra, az illetékesek sietve próbálják orvosolni a problémát. Több lakos is jelezte, hogy az elmúlt napokban munkálatokat végeztek a színházon – kiderült, végre nekiláttak a villámvédelem kiépítésének, amelyet valamilyen rejtélyes okból 2021-ben “elfelejtettek” befejezni.

Életveszélyben voltak a nézők

A legaggasztóbb mégis az, hogy a helyszín – ahol gyakran több száz ember fordul meg egyszerre – négy éven át működött úgy, hogy komoly kockázatnak tette ki a közönséget. Szakértők szerint villámcsapás esetén akár tűz is keletkezhetett volna, a testi épség veszélyeztetéséről nem is beszélve.

Kik a felelősök?

Mindez joggal veti fel a kérdést: ki engedélyezte az épület használatba vételét ilyen állapotban? Miért kellett hatósági felszólítás ahhoz, hogy a város lépjen? És miért mindig a helyiek pénztárcáját terheli az, amikor város vezetői hibáznak?

Ezt a blamát is megpróbálják eltitkolni a szentesiek elől

Lapunk hivatalos levelet küldött Szentes polgármesterének és jegyzőjének is, hogy megtudjuk, hogyan fordulhatott elő ez a súlyos mulasztás, illetve milyen következményekkel számolhat az önkormányzat. Válasz azonban eddig nem érkezett – a városvezetés egyelőre mélyen hallgat.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Elütött egy diáklányt, majd továbbhajtott egy idős férfi Szentesen + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Szánalmas fenyegetés: e-mailben próbálja megfélemlíteni a szentesi polgárokat a Tisza-támogató szennyoldal 

cs3_szerk2

Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is gyűlt az e-hulladék – Összesen 35 tonnát adtak le a lakosok

cs3_szerk2

Honvédelmi versenyen arattak sikert a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai

cs3_szerk2

Transzparens Oktatásért: a diákok érzelmeire, lojalitására építve igyekeztek politikai tőkét kovácsolni egy személyes bosszúból

cs3_szerk2

Bauer Béla volt a PetőfiEst első vendége 

cs3_szerk2

„5% az semmi” – gúnyos hasonlattal sértette meg a szociális bérlakásban élőket Móra József

cs3_szerk2

Politikai kettős mérce a Horváth Mihály Gimnázium körül Szentesen

cs3_szerk2

Megszavazták: Szabó Zoltán Ferencék megemelik a bérlakások bérleti díját Szentesen

cs3_szerk2