Kult Szentes

A városhoz kötődő festőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás Szentesen

A városhoz kötődő festőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás az Ég Szentes felett címmel a szentesi Koszta József Múzeumban szombaton, a Múzeumok éjszakáján.

Irsai Farkas László igazgató elmondta, a kiállításon olyan festők – mások mellett ifj. Kiss Bálint, Koszta József, Tokácsli Lajos – alkotásait mutatják be, akik Szentest és a város környezetét is ábrázolták.

A múzeumban látható mintegy 75 alkotáson a vendégek megfigyelhetik a mester és tanítvány viszonyt, a színkeverés, a figurális vagy nem figurális ábrázolásmód átöröklődését és változásait, felfedezhetik milyen hatást gyakorolt a nagybányai vagy az alföldi iskola a Szentesen dolgozó művészekre 

– közölte a muzeológus.

Az igazgató kifejtette, a mesterséges intelligencia kínálta lehetőségeket kihasználva igyekeznek különleges élményeket kínálni a közönségnek. 

A festmények mellett látható QR-kódokat beolvasva megmozdulnak a képek, így Koszta József Tehénitatás vagy Vízhordók című alkotása. A látogatókat a festőművész önarcképének felhasználásával életre kelő animáció kalauzolja a kiállításon közérthető, élvezhető formában átadva a művészettörténeti ismereteket.

A tárlat megnyitóját követően Szabó Erdélyi Gabriella restaurátor vezette körbe a látogatókat a kiállításon. Este pedig Vojnich Zsófia művészettörténész mutatta be a tárlat anyagát az érdeklődőknek.

Az előzetesen jelentkező vendégek egy erre az estére berendezett szabadulószobában bizonyíthatták mennyire ismerik a múzeum névadójának művészetét. A látogatók egy különleges tanórán a festőművész egyedi stílusát megismerve azt is elsajátíthatták, hogyan készül egy Koszta-vázlat.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ismét megrendezik a Szobori búcsút Ópusztaszeren

cs3-szerkeszto

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Szabad-Tér ahol a kultúra és személyes történetek találkoznak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Veterán járművek lepik el Szentes főterét – egész napos programmal érkezik az V. találkozó

cs3-szerkeszto

Nyolcadik alkalommal találkoztak írók és költők Csongrádon

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend a Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon augusztus végétől

cs3-szerkeszto

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

cs3-szerkeszto

Tömörkényen próbálta eladni a Szentesen lopott kerékpárt – két nap alatt elfogták

cs3-szerkeszto