Csanytelek Felgyő Tömörkény

Közösen nyert 80 millió forintot Felgyő, Tömörkény és Csanytelek

Felgyő, Tömörkény és Csanytelek önkormányzatai, valamint a Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület sikeresen pályáztak a TOP Plusz „Helyi humán fejlesztések” című felhívására. A „FTCS Helyi Identitás Program” elnevezésű projekt 80 millió forint támogatásban részesült, amelynek célja a helyi közösségek megerősítése, az esélyegyenlőség előmozdítása és a lakosság életminőségének javítása volt.

A program középpontjában a térségben élő hátrányos helyzetű csoportok – nők, idősek, gyermekek, romák, fogyatékossággal élők – állnak. A projekt során közösségi programokat, szemléletformáló rendezvényeket, egészségfejlesztő képzéseket, bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági akciókat szervezhetnek. Emellett iskolapszichológusi szolgáltatások bevezetésével és eszközbeszerzésekkel is erősíthetik a helyi szolgáltatások színvonalát.

A program hozzájárul a társadalmi kohézió erősítéséhez, a közösségi felelősségvállalás növeléséhez, és a helyi identitás tudatosításához. Az együttműködés példát állít annak kapcsán, hogy hogyan lehet több település összefogásával komplex válaszokat adni a térség humán kihívásaira.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Mesék birodalma költözik Felgyőre

cs3_szerk2

Mobilitási Hét a térségünkben, ahol a kicsik is mozdulnak!

cs3_szerk2

Új kerékpárút köti majd össze a térség településeit

cs3_szerk2

Szüreti felvonulás és bál lesz Csanyteleken

cs3_szerk2

Egy baksi férfi lopott Csanyteleken, de a csongrádi rendőrök közbeléptek

cs3_szerk2

Ingyenes lovasélmény hátrányos helyzetű gyerekeknek a Felgyő és Térsége Lovas Egyesület táborában

cs3_szerk2

Figyelmeztet az önkormányzat: csalók járnak a településen!

cs3_szerk2

Tűz volt egy szeméttelepen Felgyő és Tömörkény között

cs3_szerk2

Vasárnapi elmélkedő – Rigó Alajos igazgatóra emlékezünk

kissferenc