Csongrád Kék Hírek

A csongrádi rendőrök néhány órán belül elfogták a tolvajt, aki a buszmegálló mellől lopott biciklit

Egy csongrádi lakos tett bejelentést a rendőrségen, miszerint március 13-án délután hűlt helyét találta az egyik buszmegálló közelében lezárt kerékpárjának. 

A Csongrádi Rendőrkapitányság munkatársai azonnal megkezdték az ügy felderítését. Az adatgyűjtés során a rendőrök jó személyismeretüknek köszönhetően rögtön azonosították a férfit, aki kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy azért vitte el, hogy később eladja valakinek, azonban nem járt sikerrel. A hátrahagyott kétkerekű nem sokkal később visszakerült a tulajdonosához.

A rendőrség befejezte a nyomozást, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kigyulladt egy ház Szentesen, két város tűzoltói siettek a helyszínre

cs3_szerk2

Mosoly és szeretet: óvodások köszöntötték az időseket Csongrádon

cs3_szerk2

Csongrádon találkoztak a gazdaság és a védelmi szektor képviselői

cs3_szerk2

Elütött egy diáklányt, majd továbbhajtott egy idős férfi Szentesen + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Nem mindennapi akció: szürkemarhát mentettek a Tiszából a csongrádi tűzoltók + VIDEÓK + FOTÓK!

cs3_szerk2

Színek, édesség, emlékezés: Mexikói Halottak Napja vár Csongrádon!

cs3_szerk2

Újra „Megbocsátás Hete” a csongrádi Csemegi Károly Könyvtárban

cs3_szerk2

Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is gyűlt az e-hulladék – Összesen 35 tonnát adtak le a lakosok

cs3_szerk2

„Csokit vagy csínyt!” – Készülj Csongrád, jön a halloweeni családi kaland!

cs3_szerk2