Külföld

Aggasztó hírek a Vatikánból: már a halálára készülhet Ferenc pápa

Ferenc pápa komolyan aggódik saját egészsége miatt, miután súlyos hörghurut miatt kórházba került. Egy sajtóértesülés szerint maga az egyházfő is úgy látja, hogy nincs hátra sok ideje. A Vatikán legutóbbi, szerda reggeli tájékoztatása szerint azonban a pápa előző éjszakája nyugodtan telt.

A szentatyát a hónap elején szállították a római Gemelli-kórház egy különleges osztályára légúti fertőzéssel, és azóta több nyilvános szereplését is le kellett mondania.

A 88 éves egyházfő, aki fiatalon már elveszítette tüdejének egy részét, az utóbbi években egyre törékenyebbé vált. A Szentszéki Sajtóiroda folyamatosan tájékoztatást ad ki állapotáról, és hétfőn közölte, hogy a pápa hörghurutja polimikrobiális fertőzéssé súlyosbodott, amely összetett klinikai képet mutat. A keddi CT-vizsgálat mindkét tüdejében tüdőgyulladást mutatott ki.

Információk szerint Ferenc pápa erős fájdalmakat él át, és magánbeszélgetéseken biztosnak mondta, hogy ezúttal nem fogja túlélni.

Vasárnap a Gemelli-kórház orvosai megtiltották a pápának, hogy megtartsa szokásos délelőtti Angelus-imáját, amelyet még kórházban is ritkán hagyott ki. A pápa most teljes mértékben az orvosok utasításai szerint cselekszik – közölte a Politico.

A lap azt is megtudta, hogy az egyházfő kezdetben vonakodott kórházba menni, de egyértelművé tették számára, hogy ha a Vatikánban marad, az az életébe kerülhet.

A legfrissebb információk azonban egyelőre nyugalomra adnak okot, mivel Ferenc pápa nyugodtan töltötte ötödik éjszakáját a római Gemelli-kórházban, reggel felébredt és megreggelizett. Ezt a friss tájékoztatást a Vatikán szóvivője adta ki szerda reggel.

Az egyházfő egy rendkívüli lépést is tett, amikor romlani kezdett az állapota a közelmúltban

Ahogy az elmúlt hónapban romlott az állapota, Ferenc pápa sietett befejezni kulcsfontosságú kezdeményezéseit és lojális személyeket kinevezni fontos posztokra – írta a Politico. Még február 6-án, a kórházba kerülése előtt meghosszabbította az olasz Giovanni Battista Re bíboros mandátumát a Bíborosi Kollégium dékáni posztján.

Ez a testület készíti elő az esetleges konklávét, amely a következő pápát megválasztja. A lépés – amely megkerülte a legfelsőbb bíborosok szavazását az új dékán személyéről – biztosítja, hogy a folyamat Ferenc pápa elképzelései szerint alakuljon.

Battista, aki régóta befolyásos szereplő a Vatikánban, már túl idős ahhoz, hogy részt vegyen a konklávén, de a háttérbeszélgetések során kulcsszereplő maradhat. Az, hogy Ferenc pápa őt választotta egy fiatalabb jelölt helyett, arra utalhat, hogy szeretné, ha valaki védené az örökségét a jövőben.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Horvátországban hétfőtől megkezdődött a fiatalok kötelező katonai kiképzése

cs3-szerkeszto

Robert Fico: Szlovákia kész blokkolni az Ukrajnának szánt háborús kölcsönt, ha szükséges

cs3-szerkeszto

Zelenszkij életveszélyesen megfenyegette Orbán Viktort

cs3-szerkeszto

Kilőttek az olaj- és gázárak: energiapiaci sokk fenyegeti Európát

cs3-szerkeszto

A háború elérte Európát is: Irán megtámadta a briteket!

cs3-szerkeszto

Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban, veszélybe került a magyar energiaellátás + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Boris Johnson: akár most is lehetne telepíteni nem harci feladatokra nyugati katonákat Ukrajnába

cs3-szerkeszto

XIV. Leó pápa hamvazószerdán a lángokban álló világ hamvairól beszélt

cs3-szerkeszto

Megalakult a Béketanács, Trump kemény vezetőnek nevezte Orbán Viktort

cs3-szerkeszto