Szentes

Január 18-án lesz a felvételi vizsga a Horváth Mihály Gimnáziumban

Az írásbeli felvételi vizsgára 2025. január 18-án, szombaton 10-12 óráig kerül sor a szentesi HMG-ben. Gyülekező 9:30-ig az iskola aulájában lesz, ahol a vizsgázók megkapják a szükséges információkat.

A tanulóknak a központi írásbeli vizsgára személyazonosításra alkalmas igazolványt – diákigazolványt vagy személyi igazolványt – kell magukkal vinniük. A magyar nyelvi feladatlapok kitöltéséhez segédeszköz nem használható.

A matematika feladatlapok kitöltéséhez rajzeszközökön (vonalzó, körző, szögmérő) kívül más segédeszköz (pl. zsebszámológép) nem használható. A dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék vagy fekete színű tollal kell elkészíteni. A vizsga feladatlaponként – magyar nyelv, majd matematika – 45 percet vesz igénybe, a két feladatlap kitöltése között 15 perc szünetet tartanak.

Arra kérik azokat a vizsgázókat, akik szakértői vélemény alapján jogosultak arra, hogy a matematika feladatlapok kitöltéséhez számológépet használjanak, vigyenek magukkal ilyen segédeszközt.

A központi írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője 2025. január 24-én, pénteken 7-15 óráig az iskolában megtekintheti, azokról kézzel vagy elektronikus úton pl. digitális fényképezőgéppel, telefonnal stb. másolatot készíthet, és – kizárólag a hivatalos javítási–értékelési útmutatótól eltérő értékelés vagy számszaki hiba esetén – az értékelésre észrevételt tehet. A vizsgázó és szülője a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól eltérő értékelés esetén észrevételeit a megtekintést követő első munkanap végéig – 16 óráig – írásban adhatja le a vizsgaszervező intézményben.

Aki alapos okból kifolyólag nem tud megjelenni, az 2025. január 28-án, kedden 14 órától pótló írásbeli vizsgát írhat. Pótló írásbeli vizsgát azok a tanulók írhatnak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni. A pótfelvételin való részvételhez indoklással alátámasztott írásos kérelmet kell az iskola igazgatójához benyújtani. A kérelem mérlegelése, a benyújtott igazolások elfogadása a központi írásbeli vizsgát szervező intézmény igazgatójának jogköre. Vizsgaismétlésre nincs mód, minden tanuló csak egyszer tehet azonos típusú központi írásbeli vizsgát.

Minden vizsgázónak eredményes felkészülést és sikeres felvételi vizsgát kívánunk!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bicikliről lopta el a pénztárcát Szentesen, a rendőrök gyorsan a nyomára bukkantak

cs3-szerkeszto

Bűnügyi felügyeletből szökött nő ellen emelt vádat a Szentesi Járási Ügyészség 

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Ismét megrendezik a Vidéki Független Színházi Fesztivált

cs3-szerkeszto

Kozmix robbantja fel az éjszakát Szentesen: nagykoncerttel érkezik a Krimóba a legendás duó

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

Nyári „ajándék” a szentesieknek: újabb helyen kell fizetni a parkolásért

cs3-szerkeszto

Hol vannak a határok? – egy országgyűlési képviselő és a gyerekek között 

cs3-szerkeszto

Címvédés: idén is a szentesi Terney Béla Kollégium csapata nyerte a Nemzetiszínháztörténeti vetélkedőt

cs3-szerkeszto