Térség

Varga Ferenc elment vadászni, és óriási bakot lőtt

Továbbra sem fogy ki az aljas hazugságokból a baloldal helyi bábja. Újabb valótlan állítással próbált meg hergelni és egymásnak ugrasztani a lakosokat. Gyorsan lebukott, és ismét kiderült, óriási bakot lőtt. 

Magyar Péter és Varga Ferenc, a DK helyi üdvöskéje politikai haszonszerzés céljával egymással versenyt hazudtak egy hétfős család napokban történt balesetével kapcsolatban. 

Egy autós a rendőrség elől menekült vasárnap hajnalban, Budapest XI. kerületében, miközben egy másik autóval karambolozott. Az ütközés után az Audit vezető férfi a helyszínről gyalog menekült el, azt sem nézte meg, hogy a másik autóban megsérült-e valaki. A vétlen járműben négy felnőtt és három gyermek utazott; megsérültek, kórházba vitték őket.

Az ügy kapcsán Varga azt írta közösségi oldalán: „A kormány rendelete miatt kiengedett embercsempész tarolta le egy héttagú család kocsiját Budán! Köszi Orbán!” 

A baloldali politikus hazugságát azonban a saját, ellenzéki médiájuk is lebuktatta: a Telex is megírta, hogy nem egy kiengedett embercsempész volt az elkövető. 

Varga tehát továbbra sem hagy fel a helyiek átverésével, folyamatosan félremagyaráz, teljesen nyilvánvaló hazugságokat terjeszt. Próbálja megosztani az embereket, hogy akár családtagok is egymás ellen forduljanak. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

A vármegyénkben prostituáltakat futtató nő ellen indult eljárás

cs3-szerkeszto

Megérkeztek az első feladatok Bárkányi Bencének, evés-ivás után jöhet(ne) a munka is

cs3-szerkeszto

Narancs riasztás vasárnapra: heves zivatarok csaphatnak le Szentes, Csongrád és Kistelek környékére

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence köbméterben méri az ingatlanjai méretét

cs3-szerkeszto

Baranyi László: Bármely folyó árad is, az árhullám bizonyos idő után levonul!

cs3-szerkeszto

Igazi strandidő jön: közel 30 fok és napsütés vár ránk a pünkösdi hétvégén

cs3-szerkeszto

Segítsünk egy beteg kisfiún és családján!

cs3-szerkeszto