Csongrád

A világháborús áldozatokra emlékeztek Csongrádon

Az első és második világháborúban elesett hőseire emlékezett Csongrád városa szerdán. Mindenszentek napjához kötődően koszorúkat helyeztek el a város több pontján álló emlékműveknél.

A megemlékezések sora a Szentháromság téri parkban lévő I. világháború áldozatainak emlékére állított szobornál kezdődött. Az emlékművet 1923-ban avatták, és 174 hősi halottnak állít emléket. A megemlékezők a II. világháborús emlékműnél, a Dózsa György téri parkban is elhelyezték koszorúikat, mécseseiket. Az 1992-ben elkészült alkotást 987 csongrádi katonahős neve borít. Az emlékmű Lantos Györgyi, Máté István és Tóth Béla csongrádi szobrászművészek közös alkotása. Máté Attila alpolgármester, Dr. Barcsi Judit aljegyző, a képviselőtestület tagjai, az oktatási intézmények képviselői, a civil szervezetek és pártok tagjai, valamint az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred katonái végül a temetőbe vonultak, ahol szintén fejet hajtottak az elhunytak tiszteletére, a magyar hősi halottak emlékműve előtt.  

Máté Attila alpolgármester elmondta, hogy kötelességének tartja, hogy ápolják a hősi halottak emlékét. Az utókornak továbbadva a történelem képkockáit fent tudják tartani a hősök neveit, cselekedeteit. Kiemelte, minden évben megemlékeznek a hősi halottakra, megadva ezzel a méltó tiszteletet azoknak, akik életüket adták a hazáért. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto

Amatőrként vágtak bele, mesterek között lettek döntősök a csongrádi Kisréti otthon lakói

cs3-szerkeszto

Szellemek lebegnek a Vasút utcában Csongrádon

cs3-szerkeszto