Belföld

Kitálalt a Politico: visszaélés gyanúja miatt zajlik vizsgálat Magyar Péter főnökénél az EP-ben – a belga hatóságokat is bevonták

A brüsszeli lap szerint a belga rendőrség tanúkat hallgat ki többek között „közokirat-hamisítás”, „csalás” és „közszolgálati korrupció” gyanúja miatt is, amelyben Weber kampánya is érintett lehet.

Fájhat Von der Leyen és Manfred Weber feje is, uniós forrásokkal való visszaélés gyanúja merül fel az Európai Néppárttal kapcsolatban. Az EU legfelsőbb ügyészei a belga hatóságokkal együttműködve vizsgálják az Európai Parlament legnagyobb frakciójának, az Európai Néppártnak (EPP) az uniós forrásokkal való visszaéléseivel kapcsolatos vádakat – írta meg hírlevelében a Politico.

A brüsszeli lap rendőrségi dokumentumokból, két belga rendőr és a belga ügyészség szóvivője nyilatkozataiból összerakta a képet.

A lapnak ugyanis a belga ügyészség szóvivője, Eric Van Der Sypt azt mondta: éppen azért nem nyilatkozhat, mert a nyomozást az Európai Ügyészség vezeti, s egyelőre senki ellen nem emeltek még hivatalosan vádat.

Emlékezetes: nemrég Magyar Péter közölte, akkor mond le mentelmi jogáról, ha Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez.

Az EPP szóvivője tagadta, hogy bármilyen információt kértek volna tőlük az ügyész részéről.

A Manfred Weber által vezetett képviselőcsoportnak nem ez lenne az első durva korrupciós botránya. A 2022-es úgynevezett Katar-gate is elsősorban szocialista és néppárti politikusokat érintett, Katarral és különféle NGO-kkal bizniszelve árulták saját EU-n belüli befolyásukat.

 La Gaceta spanyol lap már azt is tudni véli, ki a mostani botrány egyik kulcsszereplője: Manfred Weber kabinetfőnöke,

az EPP leendő főtitkárának is tekintett Ouarda Bensouag, aki állítólag egyidejűleg kapott kifizetéseket az Európai Parlamenttől az intézmény tisztviselőjeként és az EPP-től, mint politikai funkcionáriustól. Bensouag férje, Michael Alexander Speiser pedig igazgatóként dolgozik az EP-nél, kinevezését egy magas rangú EP-tisztviselő úgy jellemezte , hogy „közel áll a nepotizmushoz”.

Az Europe Unfiltered nevű oknyomozó portál szerint a történtek hátterében egy Weber-von der Leyen párharc állhat a párt vezetéséért.

Manfred Weber kampánya is érintett lehet

Friss hír az ügy kapcsán, hogy a  Politico szerdai tájékoztatása szerint három, a kampányban részt vevő személyt kérdeznek ki, akik lehetséges, hogy a párttól és az Európai Parlamenttől is kaptak támogatást, noha ez törvénytelen lenne kampánycélok esetében.

Bár vádemelés még nem történt, a Politico szerint a vizsgálat feszültségeket kelt az Európai Néppártban (EPP), ahol Weber párton belüli kihívásokkal is szembe kell, hogy nézzen. Mint a lap tájékoztat: a nyomozás során a belga hatóságok tanúkat hallgatnak meg több bűncselekmény gyanújával kapcsolatban, beleértve a „közokirat-hamisítást”, „közokirat-hamisítást hivatalos eljárás során,” „bizalommal való visszaélést,” „csalást” és „közszolgálati korrupciót.”

A Politico teljes, angol nyelvű cikke a témában itt olvasható.

Forrás: mandiner.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megszavazta az Országgyűlés: Szentesen és Csongrádon sem vásárolhatnak energiaitalt a 18 éven aluliak 

cs3_szerk2

Luxusvillája miatt indított nyomozást a rendőrség Ruszin-Szendi Romulusz ellen

cs3_szerk2

Szakad a Tisza: Új politikai mozgalmat indít Magyar Péter egykori kulcsembere

cs3_szerk2

Napi abszurd: Magyar Péter a Női Sikernapon lép fel, mint támogató családapa

cs3_szerk2

Ma helyezik végső nyugalomra a katolikus egyházfőt

cs3_szerk2

A Vatikánban kimondták, Erdő Pétert választanák a következő pápának

cs3_szerk2

Orbán Viktor: ha lesz uniós tagsága Ukrajnának, akkor nem lesz pénz, amit haza lehetne hozni

cs3_szerk2

Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírusát

cs3_szerk2

Amerikai külügyminisztérium: az Egyesült Államok külpolitikai érdekeivel ellentétes volt a Rogán Antal elleni korábbi szankciós intézkedés

cs3_szerk2