18. alkalommal indul útnak a Coop Rally, ami szerdán Fábiánsebestyénre futott be. A kereskedelmi csoport beszállító- és üzleti partnereiből, valamint média képviselőiből álló több mint 100 fős mezőny a Hunor Coop fábiánsebestyéni boltjánál találkozott.
Európa és Magyarország is kihívásokkal teli időszakon van túl, a gazdasági szereplőknek továbbra is egy változékony, bizonytalan környezetben kell helyt állniuk. Mindez igaz a hazai élelmiszeripari és- kereskedelemi szektorra, illetve és az élelmiszer-ellátás bázisát adó szereplőkre. Egy ilyen időszakban kulcsfontosságú az együttműködés és a közös gondolkodás szerepe. Ezt igyekszik megmutatni az idén már 18. alkalommal, szeptember 11-12-én megrendezésre kerülő Coop Rally is. A kereskedelmi csoport beszállító- és üzleti partnereiből, valamint média képviselőiből álló több mint 100 fős mezőny hat Kelet-Magyarországon működő élelmiszeripari üzembe és a COOP Csoport két tagvállalatának üzleteibe látogat majd el.
A résztvevők együttesen a hazai élelmiszer-kereskedelmi piacon évi mintegy 2200 milliárd forintot kitevő termékértékesítést, és a COOP Csoporttal együtt több mint 30 ezer munkavállalót képviselnek. Dr. Nagy István agrárminiszter – a rendezvény hagyományainak megfelelően – idén is vállalta a verseny fővédnöki szerepét, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy a magyar lakosság minőségi élelmiszerekkel való ellátásának biztosítása kiemelt szerepet tölt be a kormányzat fejlesztéspolitikájában.
A COOP a hazai termékekért
A franchise alapokon működő hazai kereskedelmi csoport közel 30 éves alapítása óta üzletpolitikájában stratégiai célként a hazai élelmiszergyártókkal való együttműködést, a versenyképes magyar termékek forgalmazását üzleteiben. Ennek eredményeként hosszú évek óta stabilan 80% felett van a polcokon a hazai termékek aránya. Több mint 900 sajátmárkás termékének gyártása során elsősorban magyar beszállítóval működik együtt, aminek köszönhetően üzleteiben 90%-ot meghaladó ebben a termékkörben a magyar termékek aránya.
A kereskedelmi tevékenység mellett a hazai élelmiszeripar népszerűsítésére, a hagyományokon alapuló versenyképes innovációk bemutatására hozta létre a COOP 2006-ban a Coop Rally szakmai programját, amely indulása óta 143 vállalkozás tevékenységét mutatta már be. A programhoz mára az üzletlánc szinte valamennyi beszállító partnere csatlakozott már függetlenül attól, hogy magyar, hazai, vagy hazai feldolgozású terméket gyártanak.
Mindezek mellett a Coop Rally időszakában a szinte a kezdetek óta folyamatosak a hazai előállítású termékek régiós és országos árakciói. Az elmúlt évekhez hasonlóan „Mindenünk a hazai” üzenettel zajlik szeptember folyamán a Hazai hetek országos árakciós kampány, amit kiegészít, hogy a Coop Rallyhoz kapcsolódóan szeptember 12-15 között 20%-os árkedvezménnyel kaphatók a Coop sajátmárkás termékek minden vásárló számára valamennyi Coop üzletben az országban.
A kereskedelmi csoport 2015 óta stratégiai szinten működik együtt a Magyar Termék Nonprofit Kft-vel, amelynek során több mint 100 termékén szerepelteti a magyar termék védjegyrendszer védjegyeit, illetve minden évben több régióban és több hónapban közös marketingaktivitásokat folytatnak a felek.
Üzlet és szolgáltatásfejlesztések
A Coop számára sarkalatos pont, hogy a beszállító partnerekkel való együttműködés révén folyamatos és biztonságos legyen a magyar lakosság, így a Coop üzleteibe naponta betérő mintegy egymillió vásárló ellátása. A mostani, kihívásokkal teli időszakban felértékelődik a bizalom szerepe a kereskedelem és a vásárlók között. Kulcsfontosságúak a folyamatos termék- és szolgáltatás fejlesztések, és az olyan kereskedelmi innovációk, melyek eredményeképpen a vásárlók modern, 21. századi körülmények között végezhetik bevásárlásaikat. A 100%-ban magyar tulajdonú, tizenkétszeres MagyarBrands díjas Coop Gazdasági Csoport jelenleg 336 kis- és középvállalkozást számlál. Tavalyi árbevétele 830 milliárd forint volt, ezen belül az üzletlánc tavalyi forgalma a mintegy 11 százalékos növekedésnek köszönhetően 521 milliárd forintot tett ki. Közel tizenhatezer fős alkalmazotti kollektívájával az ország egyik legnagyobb kistelepülési foglalkoztatója. A Coop üzletláncnak 1450 településen 2150 franchise üzlete van, valamint további 1500 üzletet lát el áruval. A Coop üzletlánc elmúlt közel három évtizedét a folyamatos fejlesztés és megújulás jellemezte, a franchise tagok évente összesen több milliárd forintot költenek modernizációra, amely nagyban hozzájárult a hazai vásárlási kultúra és minőségi vásárlói környezet fejlesztéséhez. Felelősen működő vállalatként az üzletfejlesztéseket környezet és energiatudatos beruházás jellemzi, amely a felhasznált energia csökkentésére, illetve a megújuló energia használat részarányának növelésére irányul. Mindez a hűtők optimalizálását, a hűtési-fűtési rendszerek, valamint LED világítás modernizációját egyaránt érinti, valamint az év végére mintegy 700 üzleten működik majd napelemes technológia. Jelenleg a meglévő napelemek összesen 27 GWh áramot termelnek, amellyel az teljes áramfogyasztásának 19 %-át biztosítja a megújuló energiaforrás révén az üzletlánc.
A PET és üvegpalack, valamint fémdobozok hulladék kezelését célzó RePont program idei bevezetése révén jelenleg már több mint 1120 automata regisztrációval rendelkezik az üzletlánc, amelyből már 610 telepített RePont automata várja a vásárlókat a Coop üzletekben, valamint további 310 üzlet kézi átvételi pontként fog rendelkezésre állni. Igy összességében 920 Repont átvételi ponton biztosított az új visszaváltható göngyölegek átvétele.
A kereskedelmi szereplők között 2017-ben elsőként bevezetett használtétolaj-visszagyűjtésben pedig az üzletlánc több mint 580 boltja vesz már részt. Ennek keretében a Coop 100 forintos kupont is ad minden leadott liter után. Tavaly így 145 ezer liter használt étolajat vettek át a lánc üzleteiben.
2022-ben megkezdte működését a több mint félszáz üzletből álló korszerű és minőségi vásárlási élményt biztosító Coop Szuper Plusz boltkategória, amely a legszélesebb választékkal, funkcionális és egészségtudatos termékkörrel és folyamatos akciókkal várja a vásárlókat.
A boltmegújítási program kapcsán részeként tavaly a 2000 főnél kisebb településeken működő üzletek modernizációi év végéig 461 helyszínen valósultak meg 12 milliárd forintos beruházási értékben, amihez a Magyar Falu Program állami forrásai is hozzájárultak. A beruházások révén 450 ezer kistelepülési lakos életkörülményei javultak, amely mellett kispostai tevékenység már 91 üzletnél érhető el, 9 településen pedig a nem vényköteles gyógyszerek forgalmazása is biztosított a Coop vásárlói számára.
Összesen 12 franchise üzletben már 39 önkiszolgáló kasszánál is fizethetnek a vásárlók. Sőt a Coop üzletek mellett jelenleg több mint 900 csomagautomata érhető el, ahol a vásárlók átvehetik nem élelmiszer jellegű netes rendeléseiket a piacot meghatározó szolgáltatóknál. Továbbá a Foxpost és Paketa automaták esetében a Coop törzsvásárlók 300-500 forint kedvezményt is kapnak rendelésenként. A nagykereskedelmi tagoknál is folyamatosak a digitalizációs fejlesztések, a kapacitás- és a frissáru logisztikai beruházások, és egyre több régióban már a zöldség-gyümölcs kiszállítás is saját raktárból történik.
- Hirdetés -