Csongrád Felgyő

Figyelmeztetnek a csongrádi és felgyői szülők: idegen leskelődik a gyerekek után!

Egy 50-60 év körüli idős ember leskelődik a gyerekek után Csongrádon, a Dózsa György téri parkban és Felgyőn, a Skate parknál.

A közösségi médiában egy anyuka számolt be az esetről, miszerint egy ember egy bokor mögül, többszöri felszólítás után is leskelődött a gyerekek után. Mint írja, megkérdezték, mit néz annyira a gyerekeken, de a férfi elszaladt, majd idő elteltével visszajött megint nézni.

A felgyőiek is hasonlóra panaszkodnak. „Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a mai napon a skate parknál délután fél 4 körül egy idegen férfi próbálta zaklatni a fiatal lányokat! A lányok a fénykép alapján felismerték azt a személyt, aki a Csongrádi parkban leste a gyerekeket! Kerékpárral volt!” – figyelmeztetnek az egyik felgyői Facebook-csoportban.

Az ügyben megkerestük a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, amint válaszolnak, beszámolunk róla!

Vigyázzatok a gyerekekre!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Új lendülettel indul a szezon a csongrádi Körös-torokban

cs3_szerk2

Cirkusszal várja az apróságokat gyereknap alkalmából a csongrádi Babamúzeum

cs3_szerk2

Díjazták a jó tanuló, jó sportoló diákokat Csongrádon

cs3_szerk2

Polgármesteri dicséretben részesültek a kiemelkedő csongrádi diákok + GALÉRIA!

cs3_szerk2

Kis pillangók nagy kalandja – túrán a csongrádi Fő Utcai Platánfa Óvoda legkisebbjei

cs3_szerk2

Újra akcióban a csongrádi Zöld brigád

cs3_szerk2

A Nemzetközi Alumínium Szimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás Csongrádon

cs3_szerk2

Hat héten keresztül a robotika volt a középpontban Csongrádon

cs3_szerk2

A csupasz hátsójukat mutogatják a közösségi médiában a Tisza Párt felgyői arcai + FOTÓK! (!!!18+!!!)

cs3_szerk2