Irsai Farkas László, színművész, az SZFE rendező szakos hallgatója, a szentesi Koszta József Múzeum igazgatója írását változtatás nélkül olvashatják.
“Bocsánat!
Mélyen meghajolok az általános-és középiskolai pedagógusok előtt. Az igazi pedagógusok előtt, akik olyan lelki tulajdonsággal születnek, hogy imádnak adni, és könnyes szemmel nézik, ha a tanítványaiknak sikerei vannak. És mélyen támogatom, hogy az ilyen pedagógusok legyenek megbecsülve. Legyenek! Mind társadalmi szinten, mind főníciai értelemben. Igen, aki a jövő nemzedékének az alázatos szolgája, annak ne legyenek napi gondjai.
Amikor a mai napon felmentem az Oktatási Hivatal honlapján elérhető linkre, amely megmutatja, miből és, hogyan kellett a 14, azaz tizennégy éveseknek felvételizniük a középiskolákba 2024. január 20-án, szombaton, úgy döntöttem, hogy erről írni kell. És muszáj szót emelni.
Tisztelt Pedagógusok! (Nagybetűvel!) Engedjék meg, hogy felkérjem Önöket, ne csak magukra gondoljanak, hanem a célcsoportjaikra is, amikor tüntetni tetszenek. Értem én, hogy fontos a fizetés, de amikor be tetszenek menni reggelente tanítani, abban a reményben, hogy az ígéretes jövőhöz segítik a nebulókat, akkor legyen ott hátul, a kisagyban, hogy azért is utcára kellene menni, hogy ébredjen valaki ott fenn, a hegyek magaslatán, hogy 45 perc alatt miként és, hogyan lehet megírni olyan magyar és matematika feladatsort, amelynek alkotói még életükben nem láttak és tapasztaltak 5, azaz öt percnél több ideig olyan általános iskolást, akinek megismerték volna a kognitív és érzelmi képességeit.
Azt gondolom, hogy ez a helyzet szégyen. Én kérek elnézést ma a kisdiákoktól, a Pedagógusok helyett! Bocsánat gyerekek! Magam is oktatok, egyetemen. Éppen ezért engedtessék meg, hogy szóljak. Az érdeketekben gyerekek, hogy 45 perc alatt azt várják Tőletek, hogy a hegyeket toljátok arrébb, mezítláb és puszta kézzel, segítség nélkül!
Azért harsogok most, mert amikor nap, mint nap a kollégáimmal – és honfitársaimmal, akik művészi és kulturális területen dolgoznak – azért küzdünk, hogy a magyar nemzeti kultúránknak legyen a jövőben folytatása, akkor az iskolák jelen helyzetben ezzel teljesen szembefordulva droidokat akarnak képezni. Hátrahagyva minden olyan diszciplínát, amely a pszichológia alapját képezi, főleg gyermekkorban. Azt gondolom, hogy a felvételi rendszer súlyosan átgondolásra szorul. És, kedves Pedagógusok, ha ezt nem teszik immáron szóvá, nem mennek utcára, nem küzdenek azért, hogy adott korban értelmezhető megmérettetési helyzetek legyenek a hazai iskolai rendszerben, akkor ne tessenek magukért tüntetni. Előbb menjenek utcára a gyerekekért! Illene már észrevenni!
Most az egész ország hördül, jobbra-balra mennek a messenger-üzenetek, a pedagógusok száz számra sápítoznak, hogy milyen nehéz, embertelen volt a mai felvételi. Ne tessenek sápítozni! Ne tessenek gyávának lenni, és mindig magukat védeni! Előbb a gyerek, amiért kapják a pénzüket. Utána jön a fizetés mértéke, meg a tüncike! És ne tessenek hárítani a dolgot a szülőkre. Apák és anyák sora tudja, hogy Önök az élet-halál urai. Ha szólnak a szülőin, vagy a fogadóórán, a következő napon a gyermek issza meg a levét. Ez a maguk feladata! Tessenek kiállni a gyerekekért, amiért reggelente bemennek dolgozni, hogy felvehessék a fizetésüket.
Bocsánat, kisdiákok! Bocsánat! Nem Ti tehettek erről, engedjétek el a mai napot. Ez a „fejnehéz” oktatási rendszer furcsasága. Bocsánat, hogy Ti vagytok az utolsók a sorban, fontosság szempontjából.”
- Hirdetés -