Szentes

Előkelő helyen végeztek a Horváth Mihály Gimnázium diákjai a PolitikON vitaversenyen

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megrendezett szimulációs versenyre nevezett Arató Csanád, Fási Regő és Szebeni Brúnó.

A versenyre olyan lelkes 11. és 12. évfolyamos középiskolás csapatok jelentkezését várták, akik aktívan érdeklődnek a közélet, és az aktuálpolitika iránt, de a globális történéseket érintő kérdésektől sem riadnak vissza. A három fordulós verseny döntőjét január 19-én rendezték meg Budapesten – számoltak be az intézmény közösségi oldalán.

A szentesi iskola diákjainak kétféle – egy oxfordi és egy brit parlamentáris típusú – vitaversenyen kellett bizonyítaniuk rátermettségüket. A közéletet foglalkoztató témák feldolgozása során a csapattagok egy tételmondatot kaptak, és érvelniük kellett a saját elgondolásuk, véleményük mellett.

A Horváth Mihály Gimnázium tanulói – az online fordulókat követően- 50 csapatból kerültek a budapesti döntőbe. A 12 csapat részvételével megrendezett döntőben az előkelő 7. helyezést szerezték meg, és értékes ajándékokkal tértek haza. A diákokat Kocsmárné Vancsay Andrea tanárnő készítette fel a versenyre.

Fotók: Horváth Mihály Gimnázium



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A polgárőröknek (is) köszönhetően probléma mentesen űzték el a telet Szentesen

Szabó Viktor

Lövések hangja zavarhatja meg a szentesi csöndet

Szabó Viktor

Ápolót keresnek a szentesi kórház belgyógyászati szakrendelésére!

Szabó Viktor

Készenléti rendőrök oltottak el egy égő autót Szentesnél

Szabó Viktor

Szentes és Csongrád környékén is razziázik a rendőrség

Szabó Viktor

Két diák jutott a vármegyei döntőbe a Boros Kazinczy-versenyén

Szabó Viktor

Visit Szentes – közpénzen “visít” Szabó Zoltán Ferenc kampánya

Szabó Viktor

Szabóék döntöttek: mintegy 360 milliótól fosztják meg a szentesieket

Szabó Viktor

A városvezetés nem bízik a szentesiekben? Másnak adnák a helyiek támogatását!

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább