Csongrád

Sikerrel szerepeltek a csongrádi diákok a X. Bázisiskolai Faipari Szakmai Versenyen

A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kara tizedik alkalommal rendezte meg a Bázisiskolai Faipari Szakmai Versenyt, amely mára az ország egyik legfontosabb utánpótlás-megmérettetésévé vált a faipari képzésben. A versenyen kiválóan szerepeltek a csongrádi Sághy diákjai.

A verseny célja, hogy erősítse az egyetem és a technikumok közötti szakmai kapcsolatot, elősegítse a tehetségek kibontakozását, és betekintést nyújtson a középiskolásoknak az intézmény szakmai életébe.

Idén 14 iskola tanulói érkeztek az ország minden részéből, hogy elméleti és gyakorlati feladatokban mérjék össze tudásukat. A HSZC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium három tanulója – Kádár Dávid, Kovács Richárd és Vígh Olivér (10.D osztály, Faipari technikus szak) – kiváló teljesítményt nyújtott a rangos mezőnyben.

A csapat felkészítő oktatója, Várkonyi István tanár úr elismeréssel nyilatkozott tanítványai munkájáról, kiemelve felkészültségüket, hozzáállásukat és szakmai igényességüket.

A verseny újabb bizonyítéka annak, hogy a csongrádi faipari képzés erős, eredményes és versenyképes országos szinten is.

Szívből gratulálunk a csapatnak, és további sok sikert kívánunk a folytatáshoz!

.

Fotók: HSZC Sághy



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megnyílt a 36. PLEINAIR Csongrád zárókiállítása

cs3-szerkeszto

Pezsgő nyarat zárt a Csongrádi Babamúzeum 

cs3-szerkeszto

Szabad-Tér ahol a kultúra és személyes történetek találkoznak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Nyolcadik alkalommal találkoztak írók és költők Csongrádon

cs3-szerkeszto

Idén is hatalmas sikerrel zajlik a 28. Csongrádi Borfesztivál

cs3-szerkeszto

Hawai hangulatban zajlott a Makk Marci Egészség- és Sportnap Csongrádon

cs3-szerkeszto

Ismeretlen holttestet találtak Csongrádon – a rendőrség keresi, ki lehet az elhunyt

cs3-szerkeszto

Rádióamatőrök lepik el a Körös-torkot – érkezik a XI. Csongrádi Rádiós Találkozó

cs3-szerkeszto

Elég volt a kukák szétdúlásából a Körös-torokban – feljelentést tesz az üzemeltető

cs3-szerkeszto