Csongrád Kék Hírek

16 évesen lopott bicikliket Csongrádon, vádemelés lett a vége

A Csongrádi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást egy fiatalnak az ügyében, aki kerékpárokat vitt el a városban.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2023. október 17-én ellopott egy biciklitárolóban lezárt kétkerekűt. A rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek, mely során azonosítottak egy 16 éves fiatalt, akit gyanúsítottként hallgattak ki a Csongrádi Rendőrkapitányságon. A bűncselekmény elkövetését beismerő fiúról kiderült, hogy ezt megelőzően elvitt egy másik kerékpárt is a városban.

Lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás, amit a nyomozók most befejeztek, az iratokat pedig vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.

Fotó: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Makk Marci Egészség- és Sportnap volt a csongrádi uszodában 

cs3_szerk2

Megújul a csongrádi Szentháromság téri orvosi rendelő

cs3_szerk2

Halálos motorbaleset történt Pusztaszer közelében – vádat emeltek az autós ellen

cs3_szerk2

Csütörtökön nyitja kapuit a Csongrádi Borfesztivál, ahol minden készen áll a vendégek fogadására

cs3_szerk2

Új lendületet kap a „Tiszta udvar, rendes ház” program Csongrádon

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2

Csongrádon is gyűjtik a tanszereket a rászoruló családok részére

cs3_szerk2

Hamarosan indul a Csongrádi Borfesztivál, útlezárások jönnek a városban!

cs3_szerk2

Csongrád a Kárpát-medencei családok találkozóján

cs3_szerk2