Térség

Szentesi, szegvári, fábiánsebestyéni, derekegyházi, eperjesi és pusztaszeri földek is kalapács alá kerülnek

Csongrád-Csanád vármegyében 11 településen, 20 helyrajzi számon mintegy 544 hektár újabb állami földterület kerülhet a gazdálkodókhoz július 4. és július 7. között, az árverések első ütemében. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdaságokat és a helyi termelők földhöz juttatását segíti.

A kormány által 2015-ben meghirdetett “Földet a gazdáknak!” program folytatásaként, országosan újabb mintegy 22 ezer hektár föld kerülhet a gazdálkodókhoz, több ütemben. Az első ütemben 12 ezer hektár elsősorban szántó, rét és legelő művelési ágú területet vehetnek meg a gazdák. A Nemzeti Földügyi Központ (NFK) nyilvános árverés keretében a Magyar Állam tulajdonába és a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó 10 hektár térmértéket meghaladó földrészleteket értékesíti. Az árverési hirdetmények kifüggesztése 2023. május 19. péntektől a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) honlapján (https://nfk.gov.hu/arveresek) érhető el. Az árverések időpontjáról és helyszíneiről a hirdetmények adnak pontos tájékoztatást.

Az árverések lebonyolítására országosan 2023. június 22. és 2023. július 14. napja között kerül sor. Az árveréseket az NFK közreműködőjeként a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok bonyolítják le az NFK képviselői és közjegyzők jelenlétében.

Csongrád-Csanád vármegyében – Ásotthalom, Bordány, Derekegyház, Eperjes, Fábiánsebestyén, Hódmezővásárhely, Makó, Pusztaszer, Szegvár, Székkutas, Szentes közigazgatási területén – mintegy 544 hektárra licitálhatnak a gazdálkodók.

Az árverések első ütemét a vármegyében július 4. – július 7. között, 9 órai kezdettel a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, a 6726 Szeged, Derkovits fasor 7-11. (Derkovits terem) szám alatt rendezik meg.

A licitálásra regisztrálni az árverést megelőző munkanapon, tehát július 3. – július 6., 8 és 12 óra között a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztályon, a 6724 Szeged, Kálvária sgt. 41-43. (ügyfélszolgálat) szám alatt lehet.

További információk az árverésekről a kormányhivatal oldalán talál.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Karácsony előtt 155 kormánytisztviselő adott vért, többek között Szentesen

cs3-szerkeszto

Meggyújtották az első adventi gyertyát térségünk kistelepülésein is

cs3-szerkeszto

Kudarcos előválasztás után kiderült, ki lesz a Tisza jelöltje térségünkben

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence lehet a Tisza Párt “előválasztásának” előre kijelölt győztese

cs3-szerkeszto

Szegeden épül a jövő autóipari központja – a BYD a szentesi és csongrádi dolgozókat is várja

cs3-szerkeszto

Végre, jutott egy kis víz a tájba!

cs3-szerkeszto

Kiderült, mennyivel nőhetnek jövőre a szentesi, csongrádi és kisteleki nyugdíjak

cs3-szerkeszto

Lebukott az interneten álnéven fenyegetőző férfi, vádat emeltek ellene

cs3-szerkeszto

Saját díjat kap Csongrád-Csanád vármegye agráriuma: együttműködési megállapodást kötött a Kormányhivatal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

cs3-szerkeszto