Térség

Aláírásgyűjtést indított a hódmezővásárhelyi földadó ellen a Magosz és a NAK

Aláírásgyűjtést indított a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Márki-Zay Péter kezdeményezésére Hódmezővásárhelyen bevezetett földadó ellen – mondta keddi sajtótájékoztatóján Budapesten a két szervezet vezetője.

    A Magosz elnöke felszólította a hódmezővásárhelyi polgármestert, hogy “fejezze be ezt a játékot”, mert félő, hogy a baloldali vezetésű települések követni fogják a példáját. Jakab István közölte, hogy egyeztetni fognak a termelőkkel és a földtulajdonosokkal, és minden eszközt fel fognak használni a földadó megakadályozása érdekében. A gazdákat nem szabad hátrányba hozni, hiszen nyitott piacon, más EU-tagállamokkal versenyezve kell helyt állniuk, Márki-Zay Péter intézkedése ezért teljesen elfogadhatatlan – tette hozzá.
    A Magosz Csongrád-Csanád megyei elnöke gazdaellenes intézkedésről beszélt, megjegyezve, hogy Márki-Zay Péter régóta be akarja vezetni a földadót. Az intézkedés azért is érthetetlen épp most, mert Csongrád-Csanád vármegyét rendkívüli szárazság sújtotta idén, több mint 100 ezer hektárt érint az aszály, ennek hatásaival rengeteg gazda küzd a térségben – hangsúlyozta Szél István.
    A NAK elnöke szerint a háborús körülmények miatt is elfogadhatatlan a földadó, ebben a helyzetben “őrültség ilyen jellegű terhet rakni” a termelőkre – fogalmazott Győrffy Balázs. Márki-Zay Péter közben érthetetlen módon a gazdák extrabevételeivel indokolta a magyar vidéket büntető intézkedést. A földadó az élelmiszerek drágulását is okozhatja, a következmények tehát mindenkit érintenének, a legszegényebbeket is – tette hozzá.
    Az agrárkamara vezetője elmondta, hogy a tiltakozásukhoz az agrarpeticio.hu oldalon lehet csatlakozni. A kezdeményezésnek nincs határideje, a cél az, hogy a földadó minden ellenzője elküldhesse az aláírását a honlapra – közölte.
    Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója úgy véli, hogy a baloldal az egész országban bevezetné a földadót, ha lehetőséget kapna rá. Ezt egyelőre csak a “dollárbaloldal miniszterelnök-jelöltje” tette meg a saját településén, és az is lehet, hogy idővel egyre nagyobb összegek befizetését rendeli majd el – fogalmazott. Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, hogy a válságkezelés nem lehet kárára a gazdáknak, a kormány a velük kötött megállapodást tiszteletben tartva kiemelt társadalompolitikai feladatnak tekint minden agrárkérdést, ezért a földadó ügyében is támogatni fogja az érdekképviseleteket – mondta a miniszterelnöki főtanácsadó.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nemzeti Ellenállás Mozgalom: Magyar Péter a magyar Zelenszkij! + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Irány a vízpart vagy a hűvös szoba, a héten Szentesre és Csongrádra is visszatér a kánikula

cs3_szerk2

Ma tetőzik a kánikula, Szentes és Csongrád környékén lesz a legmelegebb

cs3_szerk2

A térséget érintő fejlesztésekről és kihívásokról egyeztettek Csongrádon

cs3_szerk2

Újabb figyelmeztetést adtak ki: szerdán és csütörtökön fokozódik a hőség a térségünkben

cs3_szerk2

Szabó István: A víz jövője a mi felelősségünk

cs3_szerk2

Okos döntés, gyors fejlődés: személyre szabott futóedzések a SmartRun csapatával

cs3_szerk2

Brutális kutyatámadás: a férfi hagyta, hogy kutyái halálra marjanak egy másik ebet vármegyénkben

cs3_szerk2

“Akasszák fel a picsába!” – A térség ellenzéki politikusai is felszálltak a gyűlöletvonatra

cs3_szerk2