Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal országgyűlési képviselő, aki olyan keményen lobbizott és olyan keményen tárgyalt a választókerülete érdekében, hogy a nagy munkában bizony elfáradt. Olyannyira, hogy a Parlament utolsó sorában egy rövid időre még az is megtörténhetett, hogy a gonosz fotósok pislogás közben tudták fotózni.
Történt ugyanis, hogy miközben az Országgyűlésben javában folyt a munka, hősünk helyet foglalt a terem utolsó sorában. Gondolhatta: innen is jól látni az ország és a választókerület dolgát. Csakhogy a szemhéja egyre nehezebb lett, feje kissé előrebillent, s mire hármat kondult volna a képzeletbeli harang, a fiatal honatya már pislantott is egy nagyot.
De hát ne ítélkezzünk túl gyorsan! Nem könnyű mesterség a képviselőé, főleg, ha az ember egész álló nap zsákszámra hordja haza a támogatásokat. Egyik vállán a Magyar Falu Program sikertelensége, másikon a Szent István Program teljes választókerületi szégyene, a hóna alatt pedig még néhány pályázati sikertelenség – csoda-e, ha délutánra elfárad a legény?
Így esett hát, hogy a nagy szavazógomb-nyomogatás közepette néhány percre lehunyta a szemét az ország házában. Talán éppen újabb milliárdokról álmodott, amelyek kacsalábon forgó sportcsarnok, aranyozott kerékpárút vagy soha ki nem ürülő 451-es út pályázati kassza képében jelentek meg előtte.
A mese végére pedig csak egy kérdés maradt: vajon amikor esik le a híveinek, hogy egy teljesen alkalmatlan suhancot sikerült kiváló érzékkel az ország házába küldeniük?!
A kijózanodásig pedig épülnek lefele a települések, amíg tönkre nem mennek. A legfontosabb pedig: a lovak jöjjenek haza, és legfőképpen: áradjon!
- Hirdetés -