Szentes

Szentesen is földadót vezetnek be

A szentesi baloldali városvezetés a november 24-i képviselő-testületi ülésen újabb adónem bevezetését tervezi, amellyel most a külterületi földtulajdonosokat adóztatnák meg. Szabó Zoltán Ferenc polgármester által jegyzett rendelettervezetben az adó mértékét 350-450 Ft/AK/év-ben határozták meg, ami hektáronként átlagosan kb. 10 ezer forintot húz ki a földtulajdonosok családi kasszájából, akik bérbe adják földjüket.

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, baloldal volt miniszterelnök-jelöltje után a szentesi önkormányzat is a gazdák megadóztatásával vonna ki forrást az ágazatból. Az adó bevezetését a földtulajdonosokon kívül a vásárlók is megéreznék, mivel az begyűrűzne az élelmiszerek árába, és további drágulást okozna.

Hódmezővásárhelyen november 17-én szavazta meg a baloldali többségű közgyűlés helyi földadót, ahol a földtulajdonosoknak kell négy hektár felett hektáronként 9900 forintot fizetniük az önkormányzatnak, akik bérbe adják földjüket. Hódmezővásárhelyen évi 80 milliós bevételt várnak az új lakossági adóból.

Szentes város képviselő-testülete – amely szintén baloldali többséggel rendelkezik – a november 24-i ülésén fog dönteni az új adónem bevezetéséről, amelytől évi 35-45 millió forint bevételt várnak. A döntés nehéz helyzetbe hozza a gazdákat, akik mára történelmi aszály, az elhúzódóháborús helyzet, valamint az ennek nyomán elszabadult inputanyag- és energiaárak miatt is rendkívül nehéz helyzetbe kerültek.

Az adónemmel több, mint 11 ezer ingatlanrészt kívánnak megadóztatni.

A rendelettervezet Szentes város honlapján az alábbi linken elérhető.

F.K.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Öt percig tartott a menekülés – villámgyorsan elfogták a szentesi betörőt

cs3-szerkeszto

Jó hír: nem kerül le a tűzről a szentesi lecsó – jövőre is folytatódik a fesztivál!

cs3-szerkeszto

A Körhinta című film színpadi adaptációját mutatja be a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

Nyílt napot tartanak a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Erasmus+ a Szentesi Deákban: 25 diák utazhat Görögországba  

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Modern technológiákkal készül a tanévre a szentesi Zsoldos iskola

cs3-szerkeszto