Külföld

Újabb halálos cápatámadás Egyiptomban

Cruise yacht bow in clear water near a coral reef. Red Sea, Egypt

A legfrissebb értesülések szerint újabb cápatámadás történt Egyiptom vörös-tengeri partvidékén egy nappal azután, hogy cápatámadás oltotta ki egy osztrák nő életét szintén Hurghada közelében.

Ezúttal az áldozat állampolgárságát azonban nem tették közzé egyelőre. Azt sem tudni, hogy ugyanannak a tengeri ragadozónak a számlájára írható-e mindkét támadás. A helyi média szerint makócápára gyanakodnak, ami akár négy méteresre is megnőhet. Egy makócápa 590 kilogramm súlyt is elérhet és óránként 70 kilométeres sebességgel képes úszni. A környezetvédelmi minisztérium vizsgálatot indított az incidensek ügyében. A helyi sajtó szerint az érintett partszakaszokon betiltottak mindenféle „tengeri tevékenységet”, ideértve a halászatot is.

A cápatámadások az utóbbi években viszonylag ritkák voltak Egyiptom vörös-tengeri partvidékén. 2020-ban egy fiatal ukrán fiú a karját, egy egyiptomi idegenvezető pedig a lábát vesztette el egy cápatámadásban. 2010-ben cápatámadás ölt meg egy európai turistát, és további cápatámadásokban sérült meg több turista a Hurghadával szemben fekvő Sarm es-Sejknél. Egyiptom vörös-tengeri üdülőhelyei, köztük Hurghada és Sarm es-Sejk népszerűek az európai turisták körében. A hatóságok az elmúlt években igyekeztek újjáéleszteni a létfontosságú idegenforgalmi ágazatot, amelyet az évek óta tartó instabilitás, majd a közelmúltban a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború is megviselt.

MTI, fotó: EE



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Német ügyészség: Kijev rendelte el az Északi Áramlat felrobbantását

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a Patrióták az erős és szuverén nemzetek Európáját építik

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor Brüsszelben: Európában folytatódik a patrióta pártok előretörése

cs3-szerkeszto

“Hadd áramoljon a kőolaj!” – Megszületett a megállapodás Iránnal a békéről

cs3-szerkeszto

Életbe lépett a migrációs paktum – komoly terhek várhatnak Magyarországra

cs3-szerkeszto

Bulgária bajban: kiderült, trükkök százai kellettek az euró bevezetéséhez

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a kormány egyetlen lépést se tegyen a háborúpárti Európa irányába!

cs3-szerkeszto

Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra, medvehajtást is tartottak a helyszínen

cs3-szerkeszto

Június végétől indulnak Retró Istria Expresszek az Adriára

cs3-szerkeszto