Belföld

Megválasztja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) új elnökét az Országgyűlés hétfőn

Az országgyűlési honlapon olvasható napirendi javaslat szerint a parlament a héten egynapos ülést tart; 13 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdenek a képviselők.
    Ezt követően közel másfél órán keresztül interpellációk hangzanak el, majd határozathozatalok következnek az ÁSZ-elnök megválasztásával.
    A számvevőszék élére Windisch Lászlót, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettesét, a Fidesz-KDNP-jelöltjét javasolja a parlament illetékes eseti bizottsága. Az ÁSZ elnökét az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával tizenkét évre, titkos szavazással választják meg. Az új elnök megválasztása után esküt tesz.
    Windisch László pályafutását a jogi egyetem elvégzése után 2002-ben az adóhivatalnál kezdte, 2011 és 2013 között adó- és vámügyi főosztályvezető volt a Nemzetgazdasági Minisztériumnál. 2013-tól 2019-ig a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke volt. 2021-től a KSH elnökhelyettese.
    Az ÁSZ jelenlegi elnökét, Domokos Lászlót 2010-ben választotta meg az Országgyűlés, mandátuma július 5-én jár le.
    A szavazatszámlálás ideje alatt a képviselők megtartják az Interparlamentáris Unió (IPU) Magyar Nemzeti Csoportjának alakuló közgyűlését. Az IPU szuverén államok parlamentjeinek egyetlen világszervezete, a parlamentek közötti véleménycsere és párbeszéd fóruma.
    A határozathozatalokat követően azonnali kérdések és válaszok órája lesz, majd kérdések hangzanak el.
    Az Országgyűlés tavaszi, rendes ülésszaka június 15-ig tartott, azóta rendkívüli üléseken tanácskoznak a képviselők.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto

Mi Hazánk: Kapitány István és a Tisza ne veszélyeztessék a hazai üzemanyag-ellátást!

cs3-szerkeszto

Újabb üzemanyag-drágulás jön péntektől 

cs3-szerkeszto

Alkotmányos patthelyzet alakulhat ki a tiszás alaptörvény-módosítás miatt

cs3-szerkeszto

Brutális áremelkedés jön a benzinkutakon, és már a védett ár sem jelent mentőövet

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Ha az elnököt erőszakkal megfosztják a hivatalától, akkor Magyarországnak joga van ellenállni

cs3-szerkeszto

Megszavazták az alaptörvény módosítását

cs3-szerkeszto

Áder János: Meg kell állítani a politikai lincshangulatot

cs3-szerkeszto