Külföld

Kaliforniában nemi megkülönböztetés nélkül kell árulni egyes gyermektermékeket

child is playing superhero

Kaliforniában nemi megkülönböztetés nélkül kell árulniuk a nagyáruházaknak a gyerekeknek szánt termékek egy részét, például a játékokat és a higiéniás cikkeket szombat óta.

    Az amerikai sajtó szerint a Gavin Newsom, Kalifornia demokrata kormányzója által aláírt törvény úgy rendelkezik, hogy a nagy üzletekben lennie kell a nemek szempontjából semleges részlegnek is.
    Ezekben “elfogadható választékot” kell felmutatni a termékekből, függetlenül attól, hogy hagyományosan lányoknak vagy fiúknak szánták. A törvény nem vonatkozik a gyerekruhára, csak a játékokra és a gyermekápolási cikkekre.
    Az LMBTQ-közösség tagjai üdvözölték a törvényt, ugyanis szerintük a hagyományos marketing a lányokat jelölő rózsaszínnel és a fiúknak szánt termékek kékjével a nemi sztereotípiákhoz való alkalmazkodásra kényszerítik a gyerekeket.
    A nyugati állam demokratáinak harmadszorra sikerült elfogadtatniuk a jogszabályt, ugyanis 2019-ben és 2020-ban kudarcot vallottak. Az idei javaslatot Evan Low demokrata képviselő jegyzi, aki azt mondta: egyik munkatársának tízéves kislánya ihlette a jogszabályt.
    A kislány megkérdezte édesanyját, hogy miért “tiltottak” számára az üzlet egyes részei, csak azért, mert ő lány – közölte.
    “Be kell fejeznünk a megbélyegzést azzal kapcsolatban, hogy mi elfogadható bizonyos nemek számára, és hagynunk kell a gyerekeket, hogy gyerekek lehessenek. Remélem, hogy ez a törvényjavaslat több vállalkozást ösztönöz Kaliforniában és az Egyesült Államokban, hogy elkerüljék a káros és elavult sztereotípiák erősítését” – tette hozzá a demokrata politikus.
    A törvényt néhány republikánus politikus és számos konzervatív csoport ellenezte. Azzal érveltek, hogy a kormány nem mondhatja meg a szülőknek, hogyan vásároljanak gyermekeiknek.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megalakult a Béketanács, Trump kemény vezetőnek nevezte Orbán Viktort

cs3-szerkeszto

Ismét gazdagszik Magyarország: a Mol megvásárolja a Szerbiai Kőolajipari Vállalatban lévő orosz tulajdonrészt

cs3-szerkeszto

Történelmi jelentőségű meghívást kapott Orbán Viktor Donald Trumptól

cs3-szerkeszto

Migráns rendezett vérfürdőt Hódmezővásárhely testvérvárosában

cs3-szerkeszto

Háborúra készülnek: 10 évvel emelik a brit tartalékosok felső mozgósítási korhatárát

cs3-szerkeszto

Európai Uniós Ügyek Minisztériuma: családonként 1,3 millió forint lenne az ukrán pénzügyi igények teljesítése

cs3-szerkeszto

Amerikai miniszter: New Yorkban vádat emeltek Nicolás Maduro és felesége ellen

cs3-szerkeszto

Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában

cs3-szerkeszto

XIV. Leó: Jézus születése a remény szavát, a talpraállás erejét, a jóságot képviseli

cs3-szerkeszto