Belföld

Megjelentek a Nemzeti Együttműködési Alap 2022-es pályázati kiírásai

Hétfőn 10 órakor megjelentek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2022-es pályázati kiírásai – jelentette be a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Budapesten sajtótájékoztatón.

    Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta, hogy az egyesületek és az alapítványok működését, illetve programjaik megvalósítását segítő NEA jövő évi keretösszege csaknem 11 milliárd forint, 1,5 milliárddal több, mint az idei. Ez minden eddiginél nagyobb összeg – tette hozzá.
    A pályázati kiírások elérhetők a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján (www.bgazrt.hu), illetve a Civil Információs Portálon (https://civil.info.hu/).
    Az államtitkár ismertetése szerint a pályázatok megvalósítási időszaka 2022 április elsején kezdődik, a szakmai kollégiumok döntése után a nyerteseknek terveik szerint már jövő márciusban folyósítják a támogatásokat.
    A részletekről elmondta, hogy az összevont pályázatokon 200 ezer és négymillió forint közötti összegre lehet pályázni november 3-ig.
    Szalay-Bobrovniczky Vince bejelentette azt is, hogy új támogatási formát vezetnek be azon összevont pályázatok esetében, amelyek formailag érvényesek, de a kollégium nem tudja azokat támogatásban részesíteni. Nekik lehetőségük lesz 150 ezer forint támogatási összeg igénylésére, amelyet a civil szervezet alaptevékenységéhez kapcsolódó működési és szakmai költségekre lehet fordítani – mondta.
    Az egyszerűsített pályázatok esetében az igényelhető legnagyobb támogatási összeg a korábbi 300 ezerről 350 ezer forintra emelkedett. Erre a támogatási formára október 18. és november 17. között lehet pályázni.
    A NEA elsősorban a kisebb civil szervezeteket hivatott támogatni, mint Szalay-Bobrovniczky Vince fogalmazott: “a NEA nagy lehetőség a kicsiknek”. A legutóbbi kiírásban a pályázatokat 69 százalékban támogatták, amit nagyon jó aránynak értékelt.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Pénz, pénz, pénzecske: közel 1 milliárd forint közpénzt kap a Tisza pártalapítványa

cs3-szerkeszto

Nem a gyerek tehet róla, mégis ő húzza a rövidebbet

cs3-szerkeszto

Újabb terhek: egyik napról a másikra drágul az ivóvíz- és szennyvízdíj a cégek számára

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Elindult a tiszás politikai leszámolás

cs3-szerkeszto

A Tisza helyettes államtitkára megszüntetné a falvakat

cs3-szerkeszto

Árad a Tisza: Megszűnik az otthonfelújítási program

cs3-szerkeszto

Győzött a Fidesz jelöltje az időközi választáson

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Tombol a kánikula, harmadfokú hőségriasztás lép életbe

cs3-szerkeszto