Szentes

Új híd épül Szentes közel százéves átjárója helyén

A Kurca-csatornát átivelő hidat lebontják, helyette gyalogos és kerékpáros átvezetést is biztosító közúti híd épül – írta a magyarepitok.hu.

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közzétette a szentesi Kurca-híd újjáépítését célzó tervezői közbeszerzést. A majdani nyertesnek az engedélyezési tervek, a kisajátítási terv és a kiviteli terv elkészítése mellett szükség szerint a szabályozási terv módosítása is a feladata lesz többek közt.

Ahogy azt korábban megírtuk, az 1926-ban épült Kurca-híd felújítása a szentesiek régi álma. A kórház melletti híd korszerűsítésének tervezésére és a szükséges engedélyek megszerzésére 400 millió forint áll rendelkezésre. A híd felújítása mellett a kapcsolódó úthálózat kialakítása is a projekt része.


Új körforgalom és közpark is épülA most megjelent ajánlati felhívás szerint a Kiss Zsigmond utcában a Kurca-csatorna felett átvezető régi híd elbontása lesz a projekt első lépése.

Helyette egy kétsávos, gyalogos és kerékpáros átvezetést is biztosító közúti híd épül, mintegy 20 méteres támaszközzel.

Mindezek mellett az alábbi elemeket is magába foglalja majd a fejlesztés:

  • a Kiss Zsigmond – Sima – Batthyány utcák csatlakozásában körforgalmú csomópont, parkolók kialakítása;
  • az új híd mind a négy sarkát érintő városi közpark kialakítása;
  • a Kiss Zsigmond utca teljes hosszában az útburkolaton kopóréteg csere, buszmegállók kialakítása, zárt csapadékcsatorna, elektromos légvezeték föld alá helyezése, valamint közvilágítás korszerűsítése.


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Meghirdette új évadának műsorát a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

Lapátok a vízen: Kurca Regatta Túramaraton várja a természetkedvelőket

cs3-szerkeszto

Már az új, alacsony dózisú, legmodernebb CT-berendezés is dolgozik – átfogó eszköz- és infrastruktúra-fejlesztés zajlik a szentesi kórházban 

cs3-szerkeszto

Dr. Bugyi István Emlékéremmel ismerték el dr. Badó Csaba több évtizedes munkáját

cs3-szerkeszto

A Tisza nem tudja: már nincs kampánycsend!

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: a választás tétje a béke és a biztonság

cs3-szerkeszto

Szabó István: a szentesi kórház fejlesztése nem csupán egy beruházás, hanem egy közös ügy, amely mögött összefogás és hosszú távú elköteleződés áll

cs3-szerkeszto

Szentesi Kétfarkúak: Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Isztambuli Egyezmény nem került beépítésre a jogrendünkbe

cs3-szerkeszto

Újabb elítélttel barátkozik a tiszás Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto