Baks Kistelek

Visszament a helyszínre

A Kisteleki Rendőrkapitányság munkatársai elfogtak egy 20 éves férfit, aki röviddel a bűncselekmény elkövetése után, visszament a helyszínre.

A rendőrségre 2021. július 19-én délután érkezett bejelentés, hogy egy baksi ingatlanba ismeretlenek besurrantak, majd onnan aranyékszereket tulajdonítottak el, több százezer forint értékben. A körzeti megbízottak adatgyűjtés során figyeltek fel a feltételezett elkövetőre, aki időközben egy arra elhaladó járókelőként jelent meg a helyszínen. Az egyenruhások a férfit lakóhelyén fogták el, majd gyanúsítottként kihallgatták.

A gyanúsítottal szemben kisebb értékre elkövetett lopás vétség miatt indult eljárás.

Forrás: police.hu


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A Kárpátalján árván maradt gyerekeknek gyűjtenek Kisteleken

Szabó Viktor

Vadonatúj lombszívó segíti az őszi munkákat Kisteleken

Szabó Viktor

Kistelek polgármestere: nem épül akkumulátorgyár!

Szabó Viktor

Új hűtőládát kapott a gyepmesteri telep Kisteleken

Szabó Viktor

A 12 éves kisteleki Béres Kata az ország lejobb görkorisa

Szabó Viktor

Kutyákkal együtt indult a IV. Kistelek-Ópusztaszer Éjszakai Gyalogtúra

Szabó Viktor

Földrengés volt Kistelek közelében!

Szabó Viktor

20 éves csanyteleki férfi lopott Bakson

Szabó Viktor

Közel százhatvan zsák műtrágyát loptak el Bakson

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább