Csongrád Kistelek Szentes

Szentesi, csongrádi és kisteleki tanárok is a legjobbak között az év tesitanára versenyben

Elindult a “K&H mozdulj! – Az év tesitanára” országos verseny, amelyben a testnevelés tanárok munkáját ismerik el. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a mozgás fontosságára és azokra a pedagógusokra, akik nap mint nap elkötelezetten dolgoznak azért, hogy a fiatalok aktívabb, egészségesebb életet éljenek.

A program különlegessége, hogy a jelöltek közül a közönség is szavazhat a kedvenceire. A verseny mostani szakaszában már kialakult a TOP 5-ös mezőny, amelyben örömteli módon szentesi, csongrádi, felgyői, csengelei, nagymágocsi és kisteleki testnevelők is helyet kaptak. Ez nemcsak az ő személyes sikerük, hanem a térség iskoláinak és közösségeinek elismerése is.

A döntős tanárok kreativitásukkal, lelkesedésükkel és közösségformáló erejükkel vívták ki tanítványaik és kollégáik elismerését. A végső győztest online szavazással választják ki, így a szervezők mindenkit arra biztatnak, hogy voksoljon kedvenc tanárára.

Íme a térségünk büszkeségei:

200 fő vagy alatti iskolák:

Csányi Donát – Kistelek: A szakmámat azért szeretem, mert minden nap egy új kihívás, amit más és más módszerekkel kell megoldani, így bizonyos mértékben kiélhetem a kreatív oldalam, ezért pozitív értelemben nem érződik munkának, amit csinálok. Az óráimban a tanulók leginkább a z általam teremtett komoly légkörbe néha beillesztett, nem várt poénos mozzanatokat, és burkolt viccelődést szeretik a legjobban. A következő generációnak azt szeretném átadni, hogy m indig próbáljanak jó emberek maradni, akik nem gázolnak át embertársaikon, és minden szituációban a becsület és a tisztesség vezérelje cselekedeteiket. 

Sarusi-Kis Attila – Felgyő: Mindig fontos szerepet töltött be számomra a sport. Gyerekként voltak nagyon jó testnevelők és edzők, akiktől nagyon sokat tanulhattam és inspiráltak arra, hogy tovább adhassam a tőlük megszerzett tudást. Gyerekekkel foglalkozni nagy felelősség. Fontos számomra, hogy minél több sportos gyermeket segítsek a számára megfelelő sportban kibontakozni és minél több kevésbé sportos gyermekkel meg tudjam szerettetni a mozgás örömét. Nagyon fontos számomra a változatosság. Minden osztály más és más, éppen ezért mindig különböző módon kell átadni a tanulóknak a tananyagot. Ez által sosem válik monotonná amit csinálok és rá van kényszerítve az ember, hogy fejlődjön és évről évre új módszereket, megközelítéseket tanuljon. Igyekszem haladni a korral és az óráimat is minél változatosabban felépíteni, hogy ne legyenek a gyerekek számára unalmasak, kiszámíthatóak. Igyekszem minél több kisjátékot megismertetni a diákokkal, melyeken keresztül szeretnék minél több mozgást átadni a számukra és szeretném, hogy mindenki megtalálja a számításait az óráimon. Azt vallom, hogy a munka kifizetődik. Ezt szeretném átadni diákjaimnak és remélem, hogy a sportban és az élet bármely területén hasznosítani tudják majd. Szeretném, hogy minél több tanítványom megtalálja az én segítségemmel azt a sportot, ami feltöltődést jelent számára és ki tudja zökkenteni a hétköznapok nehézségeiből.

Lantos István – Csengele: A testnevelésórán teljesen más oldaláról ismerem meg a gyerekeket, mint történelemórán. A testmozgásra épülő, kötetlenebb munkaformában sokkal nyitottabbak és közvetlenebbek, éppen ezért ilyenkor hatékonyabban megvalósul a valódi nevelés. Számomra nagyon fontos a fegyelmezettség és a kitartás, ezt az értéket igyekszem a gyereknek is átadni.  Azt tapasztalom, hogy a tanítványaim tudatosan törekednek arra, hogy a teljesítményük határát mindig egy picit feljebb tornásszák. Ennek köszönhetően folyamatosan fejlődnek, és számos sikerélményben részesülnek. A tudatos fejlődés elérése még azoknak a tanulóknak is fontos, akik kevésbé tehetségesek.Véleményem szerint a gyerekeknek lételemük a verseny és a játék, ha ezt a kettőt megkapják, akkor az élet más területein is jobban tudnak boldogulni. Szerintem az a legfontosabb, hogy mindig küzdjenek a sikerért úgy, hogy közben szem előtt tartják a „fair play” játékot is.

Gara Dorina – Nagymágocs: Jó látni, ahogy a gyerekek túllépnek a saját határaikon, mert ennél nagyobb öröm nincs. Azt vallom, hogy mindenki lehet sikeres és jó valamiben, ezt a gyerekek is érzik. Tudják hogy lehet hibázni, lehet nevetni, adok a véleményükre. Szeretném hogy tudják nem baj, ha valami elsőre nem megy, a lényeg az, hogy próbálják újra és soha ne adják fel.  Legyen öröm számukra a mozgás egész életükbe.

200 fő feletti iskolák:

Kothencz-Bukor Csilla – Kistelek: Nagyon szeretem, hogy minden nap új kihívások érnek, a változatosság számomra nagyon fontos. Legyen az egy átlagos nap, de lehet az egy sportrendezvény, fesztivál vagy verseny, mindegyik területen új kihívások érnek. Ezek mellett fontos számomra a közösségépítés. Egy igazán jó tanár segít áthidalni a különbségeket: kapcsolatokat, barátságokat és közösséget épít. Mindig arra törekszem, hogy ne csak a tornateremben valósítsam ezt meg, hanem munkám az egész iskolára és a körülvevő környezetre is kihasson (pl. Aktív Iskola, Millió lépés az iskoládért, Kézilabda az iskolában). Tanulóimat próbálom minél több, változatos, játékos tevékenység által megmozgatni. A játékok kiválasztása során bevonom tanulóimat is, kéréseiket, ötleteiket figyelembe veszem, motiválom őket a kreatív megoldásokra. Óráimon fontos szempont az élményközpontúság. Az értékelésnél figyelembe veszem egyéni képességeiket, a fejlődés a fő cél. Legfontosabb számomra, hogy a sportot, a mozgást szeressék meg a gyerekek, hogy hosszú távon is beépüljön életükbe a mozgás szeretete. Ezen kívül minden találkozás alkalmával szeretném megmutatni diákjaimnak, hogy a kitűzött célokat (legyen az sport, tanulmányi eredmény, …) képesek elérni, de ehhez megfelelő munkára, szorgalomra, alázatra, fegyelemre, figyelemre és pozitív hozzáállásra van szükség. A legnagyobb erőt a mindennapokban az adja számomra, mikor sikerül diákjaimnak elérni céljukat, elsajátítani egy-egy mozgást, átlépniük saját korlátjaikat.

Jánosi Adél – Kistelek: Azokat a pillanatokat szeretem a legjobban, amikor diákjaim legyőzik önmagukat, elhiszik, hogy képesek a feladat végrehajtására, mert esetleg féltek, tartottak tőle, de igenis megcsinálják ! Ezekért a pillanatokért érdemes tovább és tovább tanítani! Tanulóim tudják mit várok el tőlük, nincs mitől tartaniuk az óra menete lehet feszes, de nem feszült! És játékból sincs hiány!

Kiss Attila – Csongrád: Úgy érzem tanítványaim mindig szeretettel várnak az órára és öröm látni, hogy a kevésbé ügyeseknek is van sikerélménye. A tanítványaim visszajelzései alapján minden órám az önfeledt és játékban gazdag mozgásról szól, nálam nincs teljesítménykényszer és mindig kínálok választási lehetőséget a mozgásra. Példát mutatva legyen a mozgás, a sport olyan öröm forrása, mely közösséget épít, önfeledt kikapcsolódás és kitartásra nevel.

Somogyi Melinda – Szentes: Szeretem a munkám, mert fiatalokkal dolgozhatok, akik őszinték, kedvesek, néha nyersek, de az a fiatalos lendület, jókedv feldob engem is a mindennapokban. A kedvenc kérdésük:  Mit fogunk ma csinálni? Az óráimon próbálom figyelembe venni, a tanmeneten túl, hogy mivel tudom a diákjaimat, aznap a legjobban megmozgatni. Legfontosabb útravalóm: a mozgás szeretete, a csapatban való gondolkodás. Én azt remélem, hogy a tanulmányaik alatt sikerül legalább egy olyan sportágat megszeretniük, ami végigkíséri az életüket, ezzel is hozzájárulva, hogy egészséges és boldog emberek legyenek.

35 év alatti testnevelő:

Huszák Béla – Csongrád: A sport, a mozgás és az egészséges életmód nagyon fontos részét képezik az életemnek. A tanítás során a közös fejlődés diákjaimmal a legfelemelőbb élmény számomra. A tanulók szeretik a változatos órákat, melyeknek fő célja, hogy megszerettessem a testmozgást a diákokkal, főként játékos, zenés, innovatív és alternatív mozgásformákon keresztül.

.

Először vármegyei szinten lehet szavazni, majd a vármegyei és budapesti győztesek közül az országos szavazáson derül ki, hogy a 3 kategóriában kik az ország kedvenc tesitanárai.

Egy nap, egy eszközről, egyszer lehet szavazni ugyanarra a jelöltre.

  1. Vármegyei szintű szavazás 2025. május 1-11. között zajlik. Válassz vármegyét, majd kategóriát a lenti linkeken!
  2. Eredmények kihirdetése: 2025. május 12.
  3. Díjak átadása: 2025. május 19- 31.

Szavazni EZEN A LINKEN lehetséges!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

DK-sok és Tiszások együtt fogadták a háborúpárti Ruszin-Szendit Szentesen

cs3_szerk2

 Negyedszer is elsöprő siker volt a Fussuk le! Félmaraton Fesztivál Csongrádon + GALÉRIA!

cs3_szerk2

Képviselőtől lopott a szentesi tolvaj

cs3_szerk2

Jubiláltak a szenior úszók Szentesen + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Gyereknapi rajzpályázatot hirdetett a szentesi True Bite Burgers

cs3_szerk2

Megkezdődött a csongrádi Kis-Csukás-ér tisztítása, újra lesz víz a vadaknak

cs3_szerk2

Kurca-parti álom Szentesen – Smoke & Meat Dózsa kert; kinyitott a TERASZ

cs3_szerk2

Felfrissült a kisteleki KDNP alapszervezet – a polgármester is csatlakozott

cs3_szerk2

Ma van a Mentők Napja: Hétköznapi szentesi és csongrádi hősök a szirénák mögött

cs3_szerk2