Több millió ember szenvedett halálos sebet az első világháború alatt. Több millióan estek el véres harcokban távol családjuktól; távol mindentől, ami fontos volt nekik. Az itthon maradottak reménnyel a szívükben várták haza szeretteiket, akikből végül csak egy hivatalos értesítés maradt. Egy értesítés, amiben megköszönték a családtagjuk hazáért tett küzdelmét, és szíves részvétüket fejezték ki.
Már a világháború első hónapjaiban hatalmas emberveszteséggel kellett számolni: a sebesültek több mint 85%-a halálos sérülést szenvedett.
A katonák között egyre többen suttogták, szeretnének méltóképpen elbúcsúzni társaiktól, akiknek holttestét gyakran még csak haza sem tudták szállíttatni. A szóbeszéd hamar eljutott Abele Ferenc vezérkari őrnagy fülébe, aki 1915 februárjában szorgalmazta a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság megalapítását, továbbá egy központi megemlékezés megtartását.
Az őrnagy törvényjavaslattal is élt, miszerint városonként állíttassék emlékmű a világháborúban elesett hősöknek. A kezdeményezést kiemelt fontossággal kezelte gróf Tisza István is, így született meg az 1917. évi 8. törvénycikk, amely kimondta: az utókornak kötelessége hálás kegyelettel megőrizni a hősi halottak emlékét. Így május utolsó vasárnapját a Hősök Emlékünnepévé nyilvánították.
- Hirdetés -