Belföld

Magyarországnak szabadnak kell maradnia

Pintér Sándor ünnepi beszédében személyes élményeit osztotta meg és elmesélte, nyolcéves gyermekként hogyan élte meg az 1956-os eseményeket. A miniszter visszaemlékezése szerint az első napokban az egész társadalom örömmámorban úszott, és a forradalom és szabadságharc napjaiban sokan Ausztriát tekintették példának, amely 1955-ben visszanyerte függetlenségét.

Mint mondta, ő is olyan közegben élt, ahol szerették volna, ha sikerül kivívni Magyarország függetlenségét.

Hozzátette, amikor a városban élők még reménykedtek a függetlenség kivívásában, már sorban álltak a tankok a város határában.

Mint mondta, iskolai szünetük volt, kint voltak az utcán és figyelték a történéseket, de gyerekként nem értették, hogy ha a rádió is bemondta, hogy “függetlenség van“, miért ez a sok harckocsi, majd jöttek a hírek arról, ki sérült vagy halt meg a harcokban és gyerekfejjel nehezen értették meg, miért is haltak meg ezek az emberek.

Pedig egyszerű a válasz: azért haltak meg, mert szabadon akartak élni és szabadságot akartak ennek az országnak – fogalmazott a belügyminiszter.

Szólt a forradalom utáni megtorlásról is, mint mondta, a telepről, ahol akkor éltek, sok fiatalt elvittek, akik soha nem tértek vissza. De nem lettek elfelejtve, mert a telep őrizte a nevüket, a tettüket, és vigyázott a családjukra – fűzte hozzá.

Pintér Sándor hozzátette, az az érzés, hogy összefogtak, együtt gondolkodtak a forradalom és szabadságharc napjaiban, az olyan gyerekekre is kihatott, mint amilyen ő volt, és segítették az elhurcoltak gyerekeit élelmiszerrel, tanulással, közös programokkal.

És vigyáztunk egymásra, én ezt hiányolom pillanatnyilag a magyar társadalomból, az együttműködést, egymásra vigyázást, figyelmet – tette hozzá.

A belügyminiszter arra kérte az ünnepség résztvevőit, figyeljenek egymásra, vigyázzanak az országra, és arra, hogy megmaradjon azok öröksége, akik 1956-ban az életüket áldozták a szabadságunkért.

Hozzátette, Magyarországnak szabadnak kell lennie és szabadnak kell maradnia.

A rendezvényen előléptetésekről szóló határozatokat ismertettek, valamint kitüntetéseket, elismeréseket adott át Pintér Sándor belügyminiszter.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egy hónap se kellett a Tisza hatalmas kudarcához: ma áttörte az üzemanyagár a védett szintet

cs3-szerkeszto

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto

Mi Hazánk: Kapitány István és a Tisza ne veszélyeztessék a hazai üzemanyag-ellátást!

cs3-szerkeszto

Újabb üzemanyag-drágulás jön péntektől 

cs3-szerkeszto

Alkotmányos patthelyzet alakulhat ki a tiszás alaptörvény-módosítás miatt

cs3-szerkeszto

Brutális áremelkedés jön a benzinkutakon, és már a védett ár sem jelent mentőövet

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Ha az elnököt erőszakkal megfosztják a hivatalától, akkor Magyarországnak joga van ellenállni

cs3-szerkeszto

Megszavazták az alaptörvény módosítását

cs3-szerkeszto