Szentes

Megérkezett Szentesre a második vasút-villamos

Megérkezett Szentesre a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő második vasút-villamos, a harmadik tram-train érkezése pedig tavasszal várható – közölte a MÁV Zrt. kedden.

    A közlemény szerint a 37 méter hosszú, hetven tonnás szállítmány március 9-én három kamionnal indult Valenciából, majd Franciaországon, Németországon és Ausztrián keresztül érkezett meg Magyarországra.
    Felidézték, hogy az első, Vásárhely 001-es tram-traint január 20-án mutatták be a MÁV-START szentesi telephelyén. A prototípus futópróbája március 4-én, Szentes-Mindszent-Szentes útvonalon sikeresen lezajlott. Március 10-én a hatósági nagyvasúti futópróbát is elvégezték Kecskemét-Kiskunfélegyháza-Szeged útvonalon, majd a hatósági járműszemle és próba következett Hódmezővásárhely új villamosvasúti vonalán. Jelenleg a hódmezővásárhelyi és a szegedi villamosvasúti vonalakon zajlanak a próbák, ezzel egyidőben pedig megindulnak a hatósági villamosvonali futópróbák Szegeden is.
    A közlemény szerint a dízel-villamos hibrid tram-train 216 férőhelyes. Szeged és Hódmezővásárhely villamosvonalán a KRESZ előírásai alapján óránként 50 kilométeres maximális sebességgel haladhatnak, a két város közötti nyíltvonalon dízel meghajtással, óránként 100 kilométeres megengedett sebességgel szállíthatják majd az utasokat.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A Szentesi Vízilabda Klub visszautasítja a gyűlöletkeltő vádakat

cs3-szerkeszto

Zavartalan a betegellátás a mobil CT-vel a szentesi kórházban

cs3-szerkeszto

Szentesi siker a fogyasztóvédelem napján: elismerték a Zsoldos diákjait és oktatóját

cs3-szerkeszto

Szabó István: a felújítások komoly előrelépést jelentenek a szentesi kórház életében

cs3-szerkeszto

Ingyen sörrel érkezik Szentesre a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Hiánypótló Busza

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta: Magyarország a magyaroké! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Kossuth-díjat vett át a szentesi születésű Gáspár Tibor

cs3-szerkeszto

Tehetség, szorgalom, közösség – átadták a Boros- és Dobó-díjakat Szentesen

cs3-szerkeszto

Miniszteri elismerést kapott a Szentesi Koszta József Általános Iskola pedagógusa

cs3-szerkeszto