Külföld Tech

Plágiummal vádolta meg a Facebookot a TikTok kínai videomegosztó tulajdonosa

Plágiummal vádolta meg a Facebookot a TikTok kínai videomegosztót tulajdonló ByteDance, miután Donald Trump amerikai elnök pénteken azzal fenyegetőzött, hogy betiltja az applikációt az Egyesült Államokban.

    A pekingi székhelyű kínai vállalatcsoport a szintén tulajdonában lévő Jinri Toutiao nevű hírkereső applikáción osztott meg bejegyzést vasárnap este, amelyben úgy fogalmazott: “A ByteDance mindig is eltökélt volt abban, hogy globális céggé váljon. E folyamat során különböző bonyolult és előre nem várt nehézségekkel kerültünk szembe, ideértve a feszült nemzetközi politikai környezetet, a különféle kultúrák összeütközését, valamint versenytársunk, a Facebook által alkalmazott plágiumot és rágalmakat”.
    A vállalat a bejegyzésben nem bocsátkozott további részletekbe a vádakról.
    Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója tavaly azzal vádolta meg a TikTokot, hogy cenzúráz egyes, a kínai kormányzattal szembeni politikai megnyilvánulásokat. A kínai applikáció üzemeltetője akkor visszautasította a vádat.
    Donald Trump pénteken közölte, hogy nemzetbiztonsági aggodalmak miatt betiltja a TikTokot az Egyesült Államokban. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerint a platformon keresztül személyes információk kerülnek a Kínai Kommunista Párt kezébe.
    Eközben a Microsoft amerikai szoftveróriás tárgyalásokat folytat a TikTok felvásárlásáról. A vállalat közleménye szerint a TikTok felvásárlását teljes biztonsági ellenőrzéstől és az Egyesült Államok számára nyújtott gazdasági előnyöktől teszik függővé. A Microsoft szeptember közepéig kívánja lezárni a tárgyalásokat.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Boris Johnson: akár most is lehetne telepíteni nem harci feladatokra nyugati katonákat Ukrajnába

cs3-szerkeszto

XIV. Leó pápa hamvazószerdán a lángokban álló világ hamvairól beszélt

cs3-szerkeszto

Megalakult a Béketanács, Trump kemény vezetőnek nevezte Orbán Viktort

cs3-szerkeszto

Ismét gazdagszik Magyarország: a Mol megvásárolja a Szerbiai Kőolajipari Vállalatban lévő orosz tulajdonrészt

cs3-szerkeszto

Történelmi jelentőségű meghívást kapott Orbán Viktor Donald Trumptól

cs3-szerkeszto

Migráns rendezett vérfürdőt Hódmezővásárhely testvérvárosában

cs3-szerkeszto

Háborúra készülnek: 10 évvel emelik a brit tartalékosok felső mozgósítási korhatárát

cs3-szerkeszto

Európai Uniós Ügyek Minisztériuma: családonként 1,3 millió forint lenne az ukrán pénzügyi igények teljesítése

cs3-szerkeszto

Amerikai miniszter: New Yorkban vádat emeltek Nicolás Maduro és felesége ellen

cs3-szerkeszto