Csanytelek

Hamarosan átadásra kerül Csanyteleken a felújított útszakasz

Elkészült Csanyteleken a 4519-es főút mintegy 2.6 km-es a települést átívelő útszakasza. A gerincvezetés és a festési munkálatok is elkészültek, már csak a kisebb javítások és a becsatlakozó szakaszok felújítása van hátra.

A munkálatokat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Terület és Településfejlesztési Operatív program keretein belül, országosan több mint 526 km hosszúságú út teljes körű felújítását indította el. A program egyik eleme a 4519-es szakasz, amely Csanyteleken is áthalad. Mind ezek mellett, az úttest modernizálására is sor kerül, hiszen az aszfaltba beépített fényvisszaverő elemek is figyelmeztetik majd a közlekedőket a veszélyes útkanyarulatokra. A jelzőtáblák felújítása is folyamatban van, illetve egy gyalogos átkelőhely kialakítása, amely nem a projekt eleme, hanem önérőből valósítaná meg a település, a Szent László Általános Iskola előtti részen, amely főként a gyermekek biztonságos közlekedését segítené. Erhard Gyula polgármester úr tájékoztatása szerint, a buszvárókat is folyamatosan szeretnék felújítani, ezt is önkormányzati finanszírozásban, hogy az említett útszakasz funkcionálisan és esztétikailag is megfelelő legyen a mai modern elvárásoknak.

T.G.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Új kerékpárút köti majd össze a térség településeit

cs3_szerk2

Szüreti felvonulás és bál lesz Csanyteleken

cs3_szerk2

Egy baksi férfi lopott Csanyteleken, de a csongrádi rendőrök közbeléptek

cs3_szerk2

Figyelmeztet az önkormányzat: csalók járnak a településen!

cs3_szerk2

Vasárnapi elmélkedő – Rigó Alajos igazgatóra emlékezünk

kissferenc

Közösen nyert 80 millió forintot Felgyő, Tömörkény és Csanytelek

cs3_szerk2

Jótékonysági autós találkozót rendeznek Csanyteleken Mirkó gyógyulásáért

cs3_szerk2

Útnak indulnak a szentesi katonák, mutatjuk milyen útvonalon haladnak majd

cs3_szerk2

Véradás lesz Csanyteleken

cs3_szerk2