Külföld

Koronavírus: alapos megfontolás javasolt az észak-olaszországi utazás előtt

Coronavirus Respiratory Infections Viruses Vaccines

Az észak-olaszországi utazást tervezőknek a koronavírus-járvány miatt azt javasoljuk, hogy a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel. Az államtitkár később a Facebook-oldalán milánói és római ügyeleti telefonszámokat is közzétett.

Az államtitkár felhívta a figyelmet az egészségügyi kockázatra, valamint arra, hogy ha az olasz hatóságok indokoltnak látják a karantén bővítését, akkor aki az adott településen van, az a karantén területét nem hagyhatja el ennek feloldásáig.
    Az Olaszországban tartózkodókat a minisztérium arra kéri, hogy a helyi hatóságok tájékoztatásait, figyelmeztetéseit kövessék figyelemmel, utasításaikat tartsák be.
    A KKM folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket, és minden szükséges intézkedésről tájékoztatást ad – jelezte Menczer Tamás.
    Az államtitkár később Facebook-oldalán azt írta: kollégáik Milánóban és Rómában készen állnak, hogy segítsenek, ha magyar állampolgár bajba kerül Olaszországban. Milánóban a +39 3396219517-es, Rómában a +39 348 800 8159-es telefonszámon várják a hívásokat, ha valaki valóban bajban van.
    Menczer Tamás kiemelte: jó hír, hogy mostanáig nem kaptak segélykérő telefonhívást a koronavírussal kapcsolatban.
    Az észak-olaszországi Lombardia tartományban 90-re emelkedett az új koronavírus fertőzöttjeinek száma – közölte vasárnap a tartomány jóléti felelőse Giulio Gallera a SkyTg24 hírcsatornán. Az északolasz tartományban azonosított újabb fertőzöttekkel országosan 130 fölé emelkedett a koronavírusos esetek száma – közölte az olasz polgári védelem. Nemcsak Lombardiában, hanem a fertőzés másik gócpontjában, Veneto tartományban is a korábbi 17-ről már 24-re nőtt a betegek száma, Emilia Romagnában 9, Piemontéban 6, Lazióban 2 fertőzöttet tartanak számon.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: a Patrióták az erős és szuverén nemzetek Európáját építik

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor Brüsszelben: Európában folytatódik a patrióta pártok előretörése

cs3-szerkeszto

“Hadd áramoljon a kőolaj!” – Megszületett a megállapodás Iránnal a békéről

cs3-szerkeszto

Életbe lépett a migrációs paktum – komoly terhek várhatnak Magyarországra

cs3-szerkeszto

Bulgária bajban: kiderült, trükkök százai kellettek az euró bevezetéséhez

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a kormány egyetlen lépést se tegyen a háborúpárti Európa irányába!

cs3-szerkeszto

Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra, medvehajtást is tartottak a helyszínen

cs3-szerkeszto

Június végétől indulnak Retró Istria Expresszek az Adriára

cs3-szerkeszto

Az uniós intézmények vezetői üdvözölték a Mercosur kereskedelmi megállapodás ideiglenes hatályba belépését

cs3-szerkeszto