Térség

Előre tervez és együttműködésben gondolkodik Csongrád és Temes megye

Csongrád és Temes megye együtt tervez annak érdekében, hogy az új programozási ciklus indulása után szinte azonnal képes legyen pályázatokat benyújtani a 2021-2028-as, határon átnyúló fejlesztési program forrásainak terhére. Az Európai Unió és a nemzeti kormányok a magyar-román határszakasz ezen részére jelentős keretösszeget szánnak, ennek lehetséges felhasználásáról tárgyalt Csongrád és Temes megye elnöke, Szegeden.

Gémes László, a Csongrád Megyei Közgyűlés és Călin Dobra, a Temes Megyei Tanács elnöke találkozóját az tette indokolttá, hogy hamarosan lezárul a jelenlegi fejlesztési ciklus, amelynek során 38 millió eurónyi forrásból több tucatnyi közös cél valósult meg az elmúlt években. Jelenleg is zajlik a szegedi Gyermekklinikán egy 1,5 millió eurós projekt, de érintette határon átnyúló forrásból finanszírozott fejlesztés a hódmezővásárhelyi kórház, az onkológiai klinika és az ATIVIZIG feladatellátását is. Ezek a két szomszédos megye együttműködésének köszönhetők.

A mostani megbeszélésen azt egyeztették, melyek azok a területek, amelyeken a 2021-2028-as költségvetés ideje alatt hasonló, közös programok valósulhatnak meg. A megyei vezetők egyetértettek abban, hogy a határ két oldalán élők számára egyaránt fontosak az egészségügyi, a turizmust érintő és a környezetvédelmi célok, és elhatározták, hogy szakértői szintű munka kezdődik az erre vonatkozó, közös fejlesztési elképzelések megfogalmazására.

A találkozón Călin Dobra rámutatott, Temes megye érdekelt lenne abban, hogy a nemrégiben megnyílt magyar-szerb határátkelő hely mellett egy magyar-román is létesüljön a megye déli csücskében, Kübekházánál.

Gémes László, pedig annak lehetőségét vetette fel román kollégájának, hogy Csongrád megye is bekapcsolódhasson a 2021-ben Temesváron megvalósuló, Európa Kulturális Fővárosa programsorozatba. Szó volt turisztikai együttműködések megindításáról, egy közös magyar és román nyelvű kiadvány elkészítéséről is.

Forrás: csongrad-megye.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó István: először a magasfeszültségű rendszereket kell helyrehozni

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

Megérdemlik a támogatást: többmillió forintot nyertek a térségbeli önkéntes tűzoltók

cs3_szerk2

Útfelújításokról tárgyalt Szabó István

cs3_szerk2

Még mindig nincs vége! Hétfő éjfélig meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást

cs3_szerk2

Családbarát Munkahely Díjat kapott a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

cs3_szerk2

Nemzeti Ellenállás Mozgalom: Magyar Péter a magyar Zelenszkij! + VIDEÓ!

cs3_szerk2