Hosszú töprengés után a nemrégen megtartott rendezvény – Felgyőről elszármazottak találkozója – adta meg a lökést, hogy a Felgyőhöz és a Felgyőiekhez kapcsolódó gondolataimat megosszam a kedves olvasókkal. Több mint fél évszázada már, hogy gyermekként Felgyőhöz – ami akkor még csak Öregfelgyőt (Felsőmajor) és Alsómajort jelentette csupán – kötődött életem fonala. Keresztapám: Gulyás József, akire talán ma is emlékeznek néhányan, a Felgyői Állami Gazdaság alsómajori keverőüzemében dolgozott molnárként, és ott is laktak szolgálati lakásban.
Az iskolás éveimben sokat és sokszor voltam náluk, megismertem, az akkor még ottani pezsgő életet, és persze a környéket is, benne olyan dolgokat, mint „a lóré” (keskeny nyomtávú terményszállító kisvasút) amelyen gyerekként még utaztam is. Gyorsan teltek a középiskolás és az egyetemi évek, miközben a hatvanas évek végétől közelebb Csongrádhoz „kinőtt” a földből a mai Felgyő község („Újfelgyő”) és lendületesen bővült, fejlődött – ami mind a mai napig tart. És az én személyes Felgyőhöz kötődő kapcsolatom is közben gyarapodott, szorosabb lett. Hiszen az akkor a gazdaságban dolgozó unokatestvérem – Gulyás János – protezsálására kerültem 1979-ben első és mint később kiderült egyetlen munkahelyemre, a felgyői (majd később csongrádi) állami gazdaságba. Ott végigjárva a szamárlétrát közel negyed századot dolgoztam egészen 2002-ig. Az évek alatt a gazdaság – benne az enyém is – élete a községgel elválaszthatatlanul összefonódott. Munkát adott a felgyőieknek és a község is sok területen számíthatott a gazdaságra, a kapcsolatok közöttük élő volt. Az évtizedek alatt Felgyőt, közeli-távoli környékét és nagyon sok felgyői embert megismertem, mi több barátokra is leltem. Csongrádiként elmondhatom, hogy Felgyő talán második otthonommá vált. És ezen a helyzeten az sem igazán változtatott, hogy a gazdaságnál végzett munkám befejeztével közel két évtizede már a közeli fóliatelepen folytatott zöldségtermelés biztosítja a megélhetésemet.
Hiszen az ott dolgozók és a termelők között ugyancsak sok a felgyői, nekik is köszönhetően a kötődés a községhez továbbra is mindennapos maradt, miközben a felgyői „palántagyár”-hoz fűződő kapcsolatom is a felgyőiségemet erősíti. Talán egy kicsit más területként ugyan, ám büszke vagyok arra, hogy Honfi Pállal, Kurucz Imrével, Bánszki Zoltánnal, Papp Józseffel, Szabó Sándorral – hogy csak néhány nevet említsek – évtizedekig együtt rúghattam a bőrt a község kispályás focicsapatában a Seniorban – persze még fiatalabb éveimben. Az évtizedek alatt a község valamennyi vezetőjét (tanácselnök majd polgármester) ismertem, ismerem, és a most regnáló polgármesterhez – nem szerénykedem – jó kapcsolat is fűz. Ők mindannyian sokat tettek, tesznek azért, hogy Felgyő olyanná lett, mint amilyennek ma megismerhetik: szép, rendezett, megújuló, az ott működő vállalkozásoknak köszönhetően a lakóknak munkát is adó, emberléptékű község. Egyetlen szóval: élhető település. És persze ne feledkezzünk meg a dolgos, barátságos, lokálpatrióta felgyői emberekről, akik „belakják” és élettel töltik meg falujukat. És a fejlődéshez az utóbbi néhány évben párosult az egyre gazdagabbá váló közösségi élet is.
Az évek alatt egyre több rendezvény hívja és kovácsolja össze a lakókat: apraját és nagyját egyaránt. Ezeken az eseményeken én személyemben – ahogyan időm engedi – igyekszem részt venni, hiszen érzem, hogy szívesen látnak. És most térjünk vissza a rendezvényre, amelyen nem csak az elszármazottak, hanem a mai lakosok mellett azok is ott voltak, akik kötődnek Felgyőhöz. Jó volt látni – ha csak egy délutánra is – önfeledten beszélgető embereket, mosolytól sugárzó arcokat. És ez azért fontos, mert a találkozó olyan – már a kissé megkopott – értékeket engedett kiteljesedni, mint a barátság, az összetartozás és az egymás iránti őszinte figyelem. Végezetül pedig annyit szeretnék megjegyezni, hogy a rendezvény (Felgyőről elszármazottak találkozója) ötlete és megvalósítása egyaránt TELITALÁLAT volt!
Írta: Kormányos Lajos
- Hirdetés -