Térség

Új munkaerő-piaci program Csongrád megyében is

A teljes foglalkoztatás elérése érdekében a kormány júliustól újabb négy megyére – Csongrádra, Békésre, Somogyra és Baranyára is – kiterjesztette azt a reformprogramot, amely a foglalkoztatási osztályok és a munkaadók, illetve az álláskeresők közötti szorosabb együttműködésen alapul. Az új munkaerő-piaci módszerről a megye legnagyobb vállalkozásainak képviselői kaptak tájékoztatást kedden, Szegeden.

A Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára szerint Csongrád megye foglalkoztatási mutatói előnyösek, de itt is eredményes lehet a közvetlen kapcsolattartáson alapuló módszer. Bodó Sándor a munkáltatói fórumot követő sajtótájékoztatón kiemelte: az ország keleti megyéiben már elindított program eddig 21 ezer embert segített munkához, akik már 90 napja dolgoznak.

Az államtitkár szerint fontos, hogy fokozatosan, de minden járásban bevezessék a közvetlen vállalati kapcsolattartást és a nyilvántartott álláskeresők célzott közvetítését – így jövő tavasztól már egységes módszer szerint működhet a munkaerő közvetítése az ország teljes területén.

Az országos átlagnál jóval kedvezőbb – 2,6 százalékos – munkanélküliségi ráta ellenére Csongrád megyében is eredményes lehet a személyes kapcsolatfelvétel a vállalatokkal és a dolgozni vágyókkal. A munkaadókat a nekik szükséges munkaerő ajánlásával, az álláskeresőket pedig személyre szabott munkalehetőséggel tudják közelebb hozni egymáshoz a foglalkoztatási szakemberek. A munkaerő-piaci tartalékot az álláskeresők mellett a pályakezdők, a munkába visszatérő kismamák és azok a nyugdíjasok jelenthetik, akik a kedvezőbb szabályoknak köszönhetően úgy látják, érdemesebb újra dolgozni – tette hozzá az államtitkár.

A politikus kitért rá, az Európai Unióban magyar munkanélküliségi adatok a legjobbak közé tartoznak, több mint 4,5 millióan dolgoznak az országban, a foglalkoztatási ráta 70 százalék fölötti. Csongrád megyében 2010-ben 156 ezren dolgoztak, jelenleg 179 ezren, miközben a közfoglalkoztatottak száma hatezerről háromezerre csökkent. A foglalkoztatási ráta a 2010-es 55 százalékról 68,8 százalékra emelkedett, a 8,3 százalékos munkanélküliség 2,6 százalékra csökkent.

Juhász Tünde kormánymegbízott közölte, a kedvező megyei foglalkoztatási mutatók annak köszönhetőek, hogy az itteni álláskeresők képzettebbek, mint az átlag, és a megye is urbanizáltabb. A hivatal szakemberei már évekkel ezelőtt is szorosabb kapcsolat kialakítására törekedtek a munkaadókkal és az álláskeresőkkel egyaránt. Folyamatosan részletes tájékoztatást nyújtottak az érintetteknek minden járásban a különböző munkaerő-piaci programokról, az elérhető támogatási forrásokról. Ezt kell és lehet is még fokozni, hiszen mindaddig, amíg egyetlen ember is van Csongrád megyében, aki dolgozni szeretne, de nem talál munkát, nekünk feladatunk van – jelentette ki a kormánymegbízott.

Forrás: http://www.csmkh.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó István: először a magasfeszültségű rendszereket kell helyrehozni

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

Megérdemlik a támogatást: többmillió forintot nyertek a térségbeli önkéntes tűzoltók

cs3_szerk2

Útfelújításokról tárgyalt Szabó István

cs3_szerk2

Még mindig nincs vége! Hétfő éjfélig meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást

cs3_szerk2

Családbarát Munkahely Díjat kapott a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

cs3_szerk2

Nemzeti Ellenállás Mozgalom: Magyar Péter a magyar Zelenszkij! + VIDEÓ!

cs3_szerk2