Belföld

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

Élesen bírálja a magyar kormányt a SPAR osztrák vezetése a kiskereskedelmi különadó fenntartása miatt. Az üzletlánc szerint továbbra sem biztosítottak az egyenlő versenyfeltételek, ezért újabb uniós eljárást sürgetnek Magyarország ellen – írja a Konfront.

Újabb levélben fordult az Európai Bizottsághoz Hans K. Reisch, a SPAR osztrák anyavállalatának vezérigazgatója. A Die Presse által ismertetett, október 21-én Stéphane Séjourné bizottsági alelnöknek küldött levélben a vállalatvezető a külföldi kereskedők rendszerszintű hátrányos megkülönböztetésével vádolta Budapestet. Reisch uniós bírósági keresetet, új kötelezettségszegési eljárást és állami támogatási vizsgálatot is sürgetett – számolt be a Világgazdaság. 

“A vállalat elégedetlenségét az váltotta ki, hogy miközben a kabinet bejelentette az árréskorlátozás megszüntetését, a kiskereskedelmi különadót továbbra is fenntartaná.”

Reisch „füstgránátnak” nevezte a kereskedelmi adózás közelmúltbeli módosításait. A SPAR álláspontja szerint ezek nem rendezik a nagy nemzetközi láncok és az önálló vállalkozásokból álló hazai franchise-hálózatok eltérő adóterhelését.

“Sajnos alaptalannak bizonyult a Magyar-kormánnyal kapcsolatos eufória”

– fogalmazott a Die Pressének Peter Manhartsberger, a SPAR anyavállalatának igazgatója. A beszámoló alapján a különadó a 2027-es költségvetés bevételei között is szerepel, az adóalap 50 milliárd forint feletti részére vonatkozó kulcs pedig 4,5 százalék maradna.

A SPAR számításai szerint a különadó idén mintegy 90 millió eurós terhet jelent a vállalatnak Magyarországon, az árréskorlátozás pedig további körülbelül 40 millió eurót. A cég ezért az árrésstop tervezett eltörlése mellett a különadó megszüntetését is szorgalmazza.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto

Ipari termelői árak: riasztó adatot közölt a KSH, egyre gyorsabban emelkednek az árak – az energiaiparban egészen elképesztő a drágulás

cs3-szerkeszto

Eltűnt a Tisza-közeli egyesület pénzügyi beszámolója, korábban több mint százmillió forint támogatást kapott

cs3-szerkeszto

Ennek nem örülnek az autósok: kilőtt a dízel ára

cs3-szerkeszto