Szentes

Politikai hangulatkeltésre akarják felhasználni Szentesen a Budapest Honvédot

Szentesen politikai cirkuszt akarnak kreálni a Budapest Honvéd jelenlegi helyzetéből, még tüntetést is szerveznek, amivel a város békéjét akarják megzavarni. A témában Bozó Zoltán, a klub tulajdonosa a Szentes Tv-nek adott interjújában beszélt. 

Április elején demonstrációt szerveztek a Budapest Honvéd szurkolói a fővárosban, amivel arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy nem elégedettek a klub helyzetével. A drukkerek engedélyt is kértek a klub tulajdonosától, Bozó Zoltántól, hogy használhassák azt a területet, ahol végül megtartották a rendezvényt. 

“Természetesen ehhez hozzájárultunk, hiszen ma Magyarországon mindenkinek lehetősége és joga van elmondani a saját véleményét, hogyha az megfelelő keretek között történik. Én akkor arra kértem a szurkolókat, hogy egyrészt nagyon figyeljenek egymásra, egymás biztonságára, illetve a vagyonbiztonságra, hiszen azért egy gyönyörű létesítményt tudhatunk ma magunkénak közösen a szurkolókkal. Illetve kértem őket, hogy véletlenül se üljenek fel bárminemű provokációnak. Ennek megfelelően történt a demonstráció, amit ezúton is szeretnék megköszönni nekik” – nyilatkozta a Szentes TV-ben Bozó. 

A közösségi oldalakon felröppent a hír, hogy Szentesen is terveznek Honvéd-tüntetést. Ezzel kapcsolatban Bozó Zoltán leszögezte, hogy nem kérdés, hogy politikai fennhangon próbálnak adni a történetnek. 

“Ha megnézzük az online felületeket, az azon történő kommunikációt és az ahhoz kapcsolódó reakciókat, akkor egyértelműen kirajzolódik az a politikai térkép, hogy ki az, akik ma Szentesen nyugtalanságot kíván gerjeszteni, ki az, akinek ez az érdekében áll” – fogalmazott a klubtulaj. 

Bozó a műsorban arról is szót ejtett, hogy eladás előtt áll a Honvéd. “Ez a folyamat is már bőven a múlt évben megindult. Én magam szeptemberben kapcsolódtam be ebbe a folyamatba, és ez abszolút nem a szurkolói nyomásra, vagy a szurkolói demonstráció kapcsán alakult így, hanem ennek már története van. Ne felejtsük el, ez egy gazdasági tranzakció. Itt az eladó és a vevő is védi a saját érdekeit, éppen ezért titoktartási kötelezettségeket kötnek egymással, illetve értelemszerűen addig, amíg nem történik meg a zárás, azt bizalmasan kezelik” – mondta.

A teljes beszélgetést alább tekintheti meg:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ünnepi ügyeleti rend Szentesen: csak sürgősségi ellátás érhető el

cs3-szerkeszto

Elbúcsúztak a szentesi Boros meghatározó munkatársától

cs3-szerkeszto

Adományokkal segítette a szentesi és a csongrádi mentőállomás munkáját a Hunor Coop

cs3-szerkeszto

Karácsonyi üdvözlet határok nélkül a szentesi Zsoldosban

cs3-szerkeszto

Fehér Csaba: Karácsony a kegyelem ünnepe, annak az örömhíre, hogy nem kell keresnünk Istent, hanem Ő hajol le hozzánk a Fiúban

cs3-szerkeszto

Baleset Szentesnél: árokba borult egy autó a 45-ösön

cs3-szerkeszto

Baleset Szentesnél: felborult egy autó a 45-ös főúton

cs3-szerkeszto

A szentesi és csongrádi járásban is optikai hálózatfejlesztésbe kezd a 2Connect

cs3-szerkeszto

Egyetemi élmények Budapestről – nyílt napon jártak a Horváth Mihály Gimnázium diákjai

cs3-szerkeszto