A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a cseh férfival szemben, aki tavaly tavasszal okozott súlyos közúti balesetet az M5-ös autópályán, Balástya közelében....
Szombat délelőtt szörnyű tragédia történt a Szatymaz és Balástya közötti vasútvonalon: egy tehervonat elgázolt egy embert a III. körzet tanya elnevezésű útnál, egy fénysorompóval biztosított...
Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki idén januárban egy U-17-es teremfocimeccsen okozott súlyos sérülést az egyik kiskorú játékosnak Balástyán – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei...
Az eddigi 400 ezer forint vissza nem térítendő támogatás összege 500 ezer forintra nőtt – tájékoztat oldalán Ujvári László, Balástya polgármestere. ...
Csütörtök délután összegyűltek a Csongrád-Csanád vármegyei 3. számú országgyűlési egyéni választókerület településeinek polgármesterei, ahol megvitatták a következő évek fejlesztési lehetőségeit. A tanácskozáson részt vett Gyopáros...
Az elmúlt hétvégén 4600 kilométernyi gyaloglás után hazatért Zele György, akit Balástyán fogadtak hálaadó misével, majd a falunapok színpadán egy rövid köszöntővel....
Két évvel ezelőtt a Szabadtűzi Lovagrend, most a Benke László vezetésével megalakított gasztronómiai szervezet adományozott lovagi címet a balástyai séfnek – írja a kistelekjaras.hu....
Egy nyolc négyzetméteres, félig nyitott garázs, valamint az ott tárolt kisgépek égtek Balástyán, a Virág utcában. A tűzoltók két vízsugárral oltották el a lángokat....
November 10-én és 11-én rendezik meg a XXII. Balástyai Böllérfesztivált, ahova a finom falatok mellett kiváló programokkal is várják az érdeklődőket....
Balástya testvértelepülésén, a vajdasági Tordán szeptember 15-17-e között rendezték meg a 15. Kukoricafesztivált, ahol például koncertekkel, műsorral, főzőversennyel, pálinkaversennyel, horgászversennyel, kézműves vásárral, régi autók bemutatójával,...
Július első napján rendezik meg az I. Balástyai Nemzetközi Folkfesztivált, ahol többek között Lengyelországból, Csehországból és még Görögországból is érkeznek táncosok....