Nyárias idő lesz az ősz első hétvégéjén, helyenként akár 30 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből,
Több mint kilenc hónap, összesen 293 nap után újra pályán Marco Rossi csapata. A KEZDŐCSAPATOK ÉS A KISPADOKTörökország: Cakir – Müldür, Demiral, Söyüncü, Meras – Ayhan,
Bedő Tamás polgármester ma délután sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy Csongrádon is megvan az első koronavírussal fertőzött beteg. Ma délután, a helyi operatív törzs ülése
Országosan a szeptemberi tanévkezdéskor 423 köznevelési feladat-ellátási helyen léptek szolgálatba iskolaőrök, azonban továbbra is folyamatban van az iskolaőrök toborzása, képzése. Mint ismert: Maruzsa Zoltán kijelentette
Október 12-én nyílik meg civil szervezetek számára a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) összetett pályázatainak kerete, majd novemberben az egyszerűsített pályázatoké, így idén 7,7 milliárd forintra
A Főtér.ro szerint Lucian Bode közlekedési miniszter hivatali autója szabálytalan előzés után karambolozott. A katonai törvényszék vizsgálatot indított, az ellenzék egy része pedig a Bode azonnali menesztését követeli. Közben
Kitört egy dupla villanyoszlopot egy autó Kiskunhalason, a Pálma téren. A balesetben egy ember megsérült. Az Opel személyautó a város központja felől haladt a Pálma
2020. szeptember 4-től (péntektől) a Dr. Kalmár Mihály főigazgató beteglátogatási tilalmat léptetett érvénybe a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórházban, amely minden fekvőbeteg osztályára kiterjed
Bemutatkozott a világ első, kereskedelmi forgalomban kapható, kijelző mögé rejtett szelfikamerával felszerelt okostelefonja a ZTE Axon 20. A gyártó 5G felső-középszintű hardvert ültet a letisztult
Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és az látszik, hogy most inkább a fiatalok körében terjed a vírus – mondta az