VI. alkalommal került megrendezésre Csanyteleken a hagyományos Sulisztár. Az általános iskolás gyerekek körében nagy népszerűségnek örvendő rendezvény az elmúlt 2 évben a vírus helyzet miatt
Baleset történt a 406-oson Abonynál kilencen sérültek meg. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Összeütközött egy kisbusz és egy személygépkocsi a 406-os út 2-es kilométerénél, Abony
Információnk szerint Szeged felől haladt harminc utassal az autóbusz, amikor a szemből érkező személygépkocsi egy másik jármű előzésbe kezdett, közben megpördült és összeütközött a busszal,
Szerbiában keddtől megszűnt minden olyan intézkedés, amely az országba történő belépésre vonatkozik a koronavírussal összefüggésben, azaz bármely országból érkező bármilyen állampolgár negatív teszt vagy oltási
A Yettel elsőként indított Magyarországon a vezetékes internetet kiváltani képes új, 5G technológián alapuló otthoni internetszolgáltatást – közölte a mobilszolgáltató az MTI-vel kedden. A korlátlan
Ketten sérültek meg, amikor két autó ütközött össze Kecskemét határában, az 5-ös főúton. Lajosmizse felé haladt a piros autó, amikor neki jobbról – a buszmegállóból
Ezúttal a négyes számú villamosnak ütközött egy személyautó Hódmezővásárhelyen a Kistópart utcai körforgalomnál. Az autó Újváros irányából közlekedett, amikor elmondások szerint nem látta a körforgalomhoz,
A megalapozott gyanú szerint a férfi 2022. április 28-án és április 29-én ment be két ingatlanba ahonnan készpénzt, elektromos kerékpárt és mobiltelefont tulajdonított el, mintegy
Leteszik ma esküjüket az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők az Országgyűlésben. A törvényhozás alakuló ülésén az államfő ötödik alkalommal kéri fel kormányalakításra Orbán Viktort,